Felvidék

Nézzük vissza a rendkívüli szerdahelyi győzelmet


A DAC szombaton emberhátrányban fordítva győzte le a Rózsahegy csapatát.

A dunaszerdahelyiek a Fortuna Liga 6. fordulójában az első félidőben ember- és gólhátrányban is kerültek a Rózsahegy ellen. A vendégek gólját a sárga-kékek utánpótlásában nevelkedő Almási László szerezte. A második félidő elején a középkezdést követően 30 másodpercig nem indultak el a pályán a játékosok, ezzel tiltakozva a kormány sportot ellehetetlenítő, a koronavírus terjedését megakadályozni hivatatott intézkedései ellen. 

DAC 1904 - MFK Ružomberok 3:2 (0:1)

Fortuna liga 2020/2021 dac1904.sk #hajráDAC #HatártalanSzenvedély

A szünet után előbb Kalmár egyenlített, majd Ramirez lőtt egy hatalmas gólt. Kalmár Zsolt venezuelai csapattársánál is messzebről lőtte be a harmadikat. A szabadrúgásgólban viszont a rózsahegyi kapus is benne volt. A vendégek még válaszoltak a három gyors találatra, de egyenlíteni már nem tudtak. A DAC így hat forduló után hat győzelemmel áll a Fortuna Liga élén. A lefújást követően a szerdahelyi játékosok előbb a stadionba bejutott szurkolókkal, majd a kinn rekedt fanatikusokkal is megünnepelték a sikert.

DAC-Ružomberok (3:2) official aftermovie

dac1904.sk #hajráDAC #HatártalanSzenvedély Fantasztikus gólok, óriási küzdelem, emberhátrány, győzelem és egy emlékezetes, kerítésen átívelő ünneplés. Han...

Fortuna Liga, 6. forduló:

FC DAC 1904-MFK Ružomberok 3-2 (0-1)
MOL Aréna, 819 néző, v.: Sedlák (Ádám, Perát)
Gólszerzők: Kalmár (53., 59.), Ramirez (57.) ill. Almási (20.), Kmeť (62.)
Sárga lap: Müller (25.), Balič (39.), Malý (49.) ill. Kochan (58.), Takáč (64.), Boďa (81., 90.)
Piros lap: Müller (34.) ill. Boďa (90.)

DAC: Jedlička - Blackman, Kružliak, Müller, Davis - Schäfer - Balić (Bednár 88.), Friede (Malý (40.), Kalmár - Divković (Fábry 79.), Ramirez (Njie 88.)
Rózsahegy: Macík - Kmeť, Čurma, Maslo, Mrva, Ďungel (Filinský 86.) - Takáč (Dopater 83.), Kochan (Brenkus 70.), Zsigmund (Múdry 83.) - Almási (Boďa 70.), Gerec

Security Check Required

(null)

Fotó: facebook.com/fcdac