Felvidék

Tujvel segítene a Honvédon


Tomáš Tujvel leigazolását csütörtökön jelentette be a Budapest Honvéd, most pedig interjút is közöltek a kapussal.

"Nagyon meglepődtem, amikor a Vidi sportigazgatója felhívott, hogy a Honvédtól érdeklődnek irántam. Először nem is tudtam válaszolni a kérdésre, csak másnap, mert szükségem volt egy kis időre a döntés meghozatalában" - kezdte a szlovákiai kapus. 

Arra kérdésre, hogy mi szólt a Honvéd mellett, így válaszolt: "Játszani akartam és szerettem volna segíteni a klubnak, hiszen a csapat jelenleg nem ott áll a táblázaton, valójában lenne a helye."

"A Honvéd komoly tervekkel tekinthet a jövőbe. Itt az akadémia, jövőre kész az új stadion, a klubnak biztos háttere van, a csapatnak minden évben az élmezőnyben kell szerepelnie és a nemzetközi kupaszereplés kiharcolásáért kell küzdenünk" - nyilatkozta a korábban a DAC-ban is védő Tujvel.

Fotó: honvedfc.hu