Felvidék

Megszakadt Medgyesék sorozata


A Paks 3-2-re nyert az újonc Budafok vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Mindjárt a kezdés után bátor támadójátékot vállalt fel az egyaránt jó formában lévő két együttes, ennek eredményeként az első félidőben jól szórakozhattak a nézők, és láthattak öt találatot. A hazaiak kétszer jutottak vezetéshez, a 7. percben Ihrig-Farkas nem túl nehéz lövését védte be Hegedűs, majd a 27. percben Kovács értékesítette azt a büntetőt, amit ő harcolt ki Bödével szemben. A paksiak leginkább beívelésekkel próbáltak zavart kelteni a hazai védelemben - többször sikerrel -, és a kétszeri egyenlítést követően a szünet előtt átvették a vezetést. Előbb Sajbán a védők mögé beívelt labdát fejelte közelről a kapuba, majd Hahn szöglet után szerzett szemfüles találatot a budafoki védelem asszisztálása mellett, Bognár pedig átlövésből volt eredményes.

A felfogás nem változott a folytatásra sem, de sokáig mégsem jutottak közvetlen a kapuk elé a támadások egyik oldalon sem. Aztán közel húsz perc elteltével a Budafok mezőnyfölényt harcolt ki, és beszorította a vendégeket, de helyzeteit sorra elpuskázta. Válaszul a Paksnak voltak ziccerei és kapufája is. A hajrában elfogyott az ötlet a Budafokból, a kapu elé ívelt labdákkal pedig nem tudott komoly zavart kelteni, így az egyenlítés is elmaradt.

Budafoki MTE - Paksi FC | 2-3 | (2-3) | OTP Bank Liga | 9. forduló | MLSZTV

2020.11.01. OTP Bank Liga, 9. forduló Budafoki MTE - Paksi FC | 2-3 | (2-3) | összefoglaló Iratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9It Kövess...

A Budafok három győzelem után kapott ki ismét a bajnokságban, a Paks viszont Bognár György vezetőedző irányításával továbbra is veretlen: egy döntetlen mellett negyedszer nyert. A vendégeknél végig játszott a dunaszerdahelyi Medgyes Sinan.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Budafoki MTE-Paksi FC 2-3 (2-3)
Budafok, v.: Erdős
Gólszerzők: Ihrig-Farkas (7.), Kovács D. (27. - 11-esből), illetve Sajbán (15.), Hahn (29.), Bognár I. (42.)
Sárga lap: Sajbán (92.)

Budafok: Póser - Huszti A., M. Nikolic, Romic, Medgyes - Soltész, Kulcsár K. (Zsóri, a szünetben), Oláh - Ihrig-Farkas (Skribek, a szünetben), Kovács D. (Micsinai, 65.), Szabó M.
Paks: Hegedűs - Lenzsér, Böde, Gévay - Osváth (Kulcsár D., 57.), Balogh B., Bognár I. (Ádám, 81.), Bertus - Sajbán, Haraszti (Szabó J., 57.), Hahn (Vas G., 71.)

Fotó: facebook.com/BudafokiMTE