Felvidék

Koronavírus: Három dunaszerdahelyi játékos fertőzött


Davis, Blackman és Balić koronavírus miatt kihagyja a hétvégi bajnokit, írja a klub honlapja.

Eric Davis, Cesar Blackman és Andrija Balić koronavírus-tesztje pozitív lett, ezért mindhárman hiányozni fognak a Pohronie elleni bajnoki mérkőzésen. Ráadásul Davis és Blackman a panamai válogatott összetartására sem tudnak elutazni.

„Klubunkban olyan folyamatokat vezettünk be, amelyek messze meghaladják a Ligás Klubok Uniója által előírt kötelezettségeket. Ezzel az volt a célunk, hogy pozitív teszt esetén azonnal megakadályozzuk a vírus további terjedését a csapaton belül. Október 15. óta saját költségen naponta teszteljük a játékosokat és az egész edzői stábot. Ugyanolyan antigénteszteket használunk, amelyekkel a Fortuna Liga csapatait ellenőrzik minden egyes forduló előtt. Két hete három külön öltözőt használunk, hogy minimalizáljuk a játékosok interakcióját. Az egyik múltheti teszt során jelent meg nálunk az első két pozitív eset, Balić és Blackman. Mindkét játékost azonnal elkülönítettük. Tünetmentesek, jól érzik magukat és várjuk a tíznapos karantén végét. A jelenlegi egészségvédelmi előírások és a vonatkozó kormányrendelet értelmében ezen a héten az egész csapat PCR-teszten is átesett, és ez mellett folytatjuk a napi antigénteszteket is. Az egyik teszt során Eric Davis is pozitív eredményt produkált. Szerencsére a többiek tesztjei azóta is negatívak. A játékosok, edzők és munkatársaink biztonsága továbbra is a fő prioritásunk” – olvasható a hivatalos weboldalon Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Davis, Balić és Blackman esetében a klub az ÚLK protokollját követi, így a szombati bajnoki mérkőzésen nem állhatnak Bernd Storck vezetőedző rendelkezésére.

Fotó: dac1904.sk