Felvidék

Nem sikerült jól Geri Gergely bemutatkozása


Geri Gergely, a DVTK kedden kinevezett vezetőedzője vereséggel mutatkozott be a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a miskolciak a 14. forduló zárómérkőzésén 91. percben kapott góllal 1-0-ra alulmaradtak az MTK vendégeként vasárnap.

A kezdés után nem sokkal máris az MTK irányított, de a fegyelmezett diósgyőri védelemmel szemben csupán egy-két lehetőséget tudott kialakítani, azokat is jobbára szögleteket követően. A DVTK az első félidő elején és hajrájában tudott némi zavart kelteni, attól eltekintve azonban alig vezetett támadást.

A második félidő nagyobb része is meddő hazai mezőnyfölényt hozott, Miovski ziccerét azonban bravúrral hárította Antal. A diósgyőri kapus a 73. percben is főszerephez jutott, amikor Cseke büntetőjét, majd az ismétlésnél Miovski lövését is védte. A DVTK néhány kontrából jelentett némi veszélyt, míg a hajrában a cserejátékos Schön hagyott ki újabb nagy hazai helyzetet, amikor a félpályáról indulva már mindenkit kicselezett, de éles szögből csak az oldalhálót találta el. A találkozó végül a 91. percben, Kata átlövését követően dőlt el.

A sereghajtó Diósgyőr a bajnokságban immár egymást követő négy fordulóban nem tudott pontot szerezni, és hatodik idegenbeli fellépésén a hatodik vereségét szenvedte el.

OTP Bank Liga, 14. forduló:

MTK Budapest-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus, v.: Bogár
Gólszerző: Kata (91.)
Sárga lap: Dimitrov (52.), illetve Grozav (17.), Max (20.),Memolla (65.)

MTK: Mijatovic - Ikenne-King, Varju, Ferreira, Herrera - Cseke - Gera (Barna, 93.), Kata, Dimitrov (Schön, 78.), Prosser (Biben, 95.) - Miovski
Diósgyőr: Antal - Sesztakov, Karan, Hegedűs, Memolla - Márkvárt, Max - Hasani (Korbély, 73.), Rui Pedro (Iszlai, 88.), Grozav - Ivanovski

A királyhelmeci születésű Geri Gergely értékelése a DVTK honlapján olvasható:  "Szomorúak vagyunk, mert a végén veszítettünk egy pontot. Jól küzdöttünk, ám sokszor passzívak voltunk, magunkra húztuk az ellenfelet, ennél magasabban szeretnénk a jövőben védekezni. Idővel jobb lesz, agresszívabb játékot, több futást várok a csapattól. Hiszek benne, hogy a mindennapi munkának meg lesz az eredménye. Ma nekünk is megvoltak a helyzeteink, de ha már így alakult, akkor le kellett volna hátul hozni nullára a mérkőzést. Mindenhol javulnunk kell, elöl, hátul, és az átmenetekben is. Az utolsó 4-5 percben feljebb kellett volna védekezni, ha mi tartjuk az ellenfél kapuja előtt a labdát, akkor nem kapunk gólt. Mindenki akart, ez ma ennyire volt elég. Sokat beszéltem a pálya mellett, korábban is így tettem. Úgy éreztem, szükségük van a játékosoknak az irányításra, majd ha mindent tudnak maguktól, akkor leülök a kispadra. Remélem, eljön az az idő, hogy nem lesz más dolgom, csak tapsolni nekik. A következő feladat kielemezni a mai mérkőzést, utána regenerálni, mert szerdán ismét azzal a céllal jövünk vissza az Új Hidegkuti Stadionba, hogy pontot, pontokat szerezzünk a Honvéd ellen."

Fotó: facebook.com/DVTK1910