Felvidék

Kinevezték a komáromiak új edzőjét


A komáromi származású Németh Szilárd a Slovan tartalékcsapatától tért haza.

"Németh Szilárd, a komáromi labdarúgás egyik legnagyobb egyénisége vezeti tovább csapatunkat!" - írja weboldalán a komáromi focicsapat. A Duna-parti lila-fehérek december elején köszöntek el edzőjüktől Miroslav Karhantól.

A játékosként a Slovan, a kassai 1.FC, a Sparta Praha, a Middlesbrough, az RC Strasbourg és az Alemannia Aachen csapataiban is megforduló csatár pályafutása befejezése után a Manchester United játékosmegfigyelője volt, majd a pozsonyi Slovan utánpótlásában dolgozott. Legutóbb a szintén a II. ligában szereplő B-csapatnál dolgozott segédedzőként, de idén volt, hogy az A-csapat kispadján is helyet foglalhatott.

A KFC új mesterét a klub honlapjának munkatársai kérdezték:

Mennyire ismeri a jelenlegi játékosokat?
A kezdőcsapat nagyját ismerem, legjobban Saláta Kornélt, a Slovan ificsapataiból pedig Domonkos Kristófot és Roman Zemkot, a többi játékost pedig akkor figyeltem meg, mikor még a Slovan B-nél dolgoztam és Komárommal játszottunk.

Milyen érzések töltik el?
Többször merült fel fejemben a gondolat, hogy egyszer Komáromnak segítsek, hiszen innen indult el a karrierem. Szeretnék ismét olyan sikereket átélni, mint amilyeneket ifikoromban átélhettem. Örülök, hogy erre most elérkezett a lehetőség.

Milyen célokkal érkezett a csapathoz?
A COVID krízis miatt nehéz szezont futunk, félbe is szakadt a bajnokság, eltérően voltak a csapatok felkészülve. A táblázatra nézve ugyan rossz a helyzet, az általam látott mérkőzések szerint azonban több is van a csapatban.

Mikor veszi kezdetét a munka?
Január 4-én kezdjük a felkészülést, reméljük COVID téren minden rendben lesz és a II. liga folytatódhat a jövőben. A felkészülési mérkőzéseink listája még nem véglegesült.

Fotó: facebook.com/kfckomarno