Felvidék

Schäfer Andrásnak nincs értelme a váltáson gondolkodni


Pataky Tibor, a magyar válogatott középpályásának menedzsere elmondta, jó helyre került a játékos.

Az M4 Sport hétfői Sporthíradójában Pataky Tibor menedzsert, az ügynöksége által képviselt játékosokról kérdezték. 

A szakember elmondta, hogy a járvány nagy változásokat hozott a téli átigazolási szezonban, hiszen korlátozva vannak az utazási lehetőséget. A nagy csapatoknál pedig bevett szokás, hogy élőben szeretnék látni az új igazolásokat a szerződések aláírása előtt, ami jelenleg csak korlátozottan lehetséges. A magyar válogatott futballisták kapcsán kiemelte, hogy ez az az időszak, amikor azoknak próbálnak segíteni, akik nem szerepelnek stabilan a klubjukban, hiszen a közelgő Európa-bajnokság miatt kiemelten fontosak a játékpercek mindenki számára.

Pataky Schäfer András kapcsán elmondta, hogy remek helyen van egy nagyon jó klubban, ahol folyamatosan játszik, ennek köszönhetően kerülhetett be a felnőtt válogatottba. "Nem gondoljuk, hogy neki értelme lenne a váltáson gondolkodni. Elégedett vele  a klubja is, és ő is elégedett a helyzetével. Tökéletesen alakulnak a karrierjét illető dolgok" – nyilatkozta a DAC játékosának menedzsere.

Schäfer az őszi szezonban 15 bajnokin lépett pályára, mindannyiszor kezdőként és két gólpasszt jegyzett. E mellett az Európa-liga-selejtezőjében mindhárom meccsen szintén kezdő volt. A 21 esztendős futballista 2020 szeptemberében a válogatottban is bemutatkozott. A Nemzetek Ligájában Törökország, Oroszország és kétszer Szerbia ellen is csereként lépett pályára. A Csallóközben a nyáron egy bő fél éves kölcsönyjáték után 2024 nyaráig szóló szerződést írt alá. Értékét a Transfermarkt 550 ezer euróra becsüli.

Ha szeretnék megtudni mit mondott a menedzser Nagy Ádámról, Bese Barnabásról, Bukta Csabáról vagy Hegyi Krisztiánról, ide kattintva megnézheti a riportot.

Fotó: felvidéksport.hu