Felvidék

Magyar válogatott kapus Kassán


Vay Ádám Besztercebánya után kelet felé veszi az irányt.

A magyar jégkorong-válogatott kapusa, Vay Ádám a szezon előtt érkezett Besztercebányára, ahol január elejéig jobbára kezdőkapusként védett. Összesen 17-szer kapott lehetőséget, de mindössze 88,7 százalékos védési hatékonyságot mutatott. Az év elején egy edzőváltás után jelentették be, hogy távozik klubjától.

Hétfőn, január 25-én a HC Košice weboldalán számolt be róla, hogy a magyar kapus már náluk készül. "Lehetőségünk adódott, hogy megszerezzük Vay Ádámot, aki szerződés nélkül állt. Ádám velünk készül majd, a kapusedzőink felügyelete mellett. A következő napokban döntünk róla, hogy miképpen tud becsatlakozni a csapat működésébe Jakub Sedláček és Dominik Riečický mellé" – mondta a klub honlapján Jan Šťastný, a kassaiak sportigazgatója. 

Sedláček eddig 23 találkozón 91 százalékos mutatóval áll az idényben, míg Riečický 14 mérkőzésen 93,6 százalékos védési mutatót hozott össze. 

A Kassa honlapja kiemelte, hogy Vay személyében egy nemzetközi tapasztalattal bíró, többek között a tengerentúli AHL-ben és ECHL-ben is megforduló kapust sikerült megszerezniük.

Vay Ádám a 2016-os jégkorong-világbajnokságon robbant be a köztudatba, amikor a magyar válogatott Kanada elleni mérkőzésén csereként állt be, a finnek ellen pedig kezdőként számos bravúros védést mutatott be. A szentpétervári vb után a Minnesota Wild kötelékébe került. Védett az ECHL-ben a Quad City Mallards és a Rapid City Rush csapataiban, az AHL-ben Iowa Wild színeiben. Ezt követte egy balul sikerült kazahsztáni kitérő, majd a DVTK Jegesmedvékhez került. Egy szezont követően a svéd másodosztályba, a Västerviks IK-hoz igazolt, majd 2020-ban került Besztercebányára.

A Kassa jelenleg a 8. helyen áll a bajnokságban. Az első hat helyezett automatikusan bejutt a playoffba, a 7-10. helyezett pedig külön csatát vív majd a bejutásért. Az Érsekújvár a 9, a Besztercebánya a 10. a DVTK Jegesmedvék a 11. helyet foglalják el a tabellán.

Fotó: facebook.com/hckosice.sk