Felvidék

Hát vereség után nyertek az újváriak


A januárban kinevezett edző, Majoross Gergely hat vereség után szerezte meg első győzelmét a csapat élén.

A mérkőzés első gólját a hazai Gyetve szerezte, de mindössze 18 másodpercig örülhettek. Az újvári bikák rögtön a buli után egyenlíteni tudtak Clarke révén. A meccs a második harmadban dőlt el, amikor a vendégek újabb három gólt lőttek. Emberelőnyből Clarke duplázta meg a saját és csapata góljainak számát, majd Seppanen és Doggett is betalált.

A záró játékrészben még Obdržálek is beköszönt emberelőnyből, így roppant magabiztos sikert aratott az Érsekújvár. A gyetvaiak edzője nagyon csalódott volt, de elmondta, hogy az ellenfél borzasztó sorozata ellenére nem számított könnyű mérkőzésre, hiszen a csapat játéka nem volt olyan rossz, mint azt az eredmények mutatták. 

A mérkőzés legjobbja a mindössze 17 éves kanadai Brandt Clarke volt, aki két gólja mellett egy asszisztot is kiosztott, de a sérüléséből visszatérő Obdržálek (1 gól+2 assziszt) is jó teljesítményt nyújtott.

Tipos Exrtaliga, 37. forduló:

HC 07 WPC Detva-HC Mikron Nové Zámky 1-5 (1-1, 0-3, 0-1)

Gólszerzők: Sýkora 18. (Downing) ill. B.Clarke 18. (Rogoň), B.Clarke 28. (Doggett, Obdržálek), Seppänen 28. (Rogoň), Doggett 40. (Obdržálek, Hain), Obdržálek 59. (Clarke, Doggett)

A DVTK Jegesmedvék csapata Kassán hosszabbítás után szenvedett vereséget. A hazaiaknál Vay Ádám volt a cserekapus.

HC Košice-DVTK Jegesmedvék 5-4 (1-0, 2-3, 1-1, 1-0) - hosszabbítás után 

A 12 csapatos szlovák élvonalban a diósgyőriek 33 ponttal a tizenegyedik, az érsekújváriak pedig 39 ponttal a tizedik helyen állnak, a rájátszásba az első tíz jut be.

Fotó: facebook.com/HockeyClubNoveZamky; Štefan Mácsadi