Felvidék

Harmadszor is legyőzte az Újpestet Hornyák Zsolt csapata


A második helyen álló Puskás Akadémia 2-1-es győzelmet aratott a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A fővárosiak kezdtek lendületesebben, az első nagyobb védést mégis a lila-fehérek kapusának kellett bemutatnia. Az Újpest sokkal támadóbb szellemben futballozott ellenfelénél, de a felcsúti hálóőr két hatalmas bravúrral megakadályozta a vendégvezetést, majd egy vitatható büntetővel a hazaiak kerültek előnybe. Tóth Balázs harmadszor is nagyot védett, ám a szünet előtt az újpesti 11-esnél már ő is tehetetlennek bizonyult.

A folytatásban már sokkal kiegyenlítettebb volt a játék. Ebben a periódusban inkább csak távoli lövésekkel próbálkoztak a csapatok, de ezek nem okoztak gondot a jó formában védő kapusoknak. Az egyenlő erők küzdelméből a felcsútiak jöttek ki jobban, mivel Géresi kapáslövésével ismét a hazaiakat juttatta előnyhöz. A hátralévő bő negyedórában a Puskás Akadémia a vezetés megőrzésére törekedett, ezt hatékonyan tette, így az Újpestnek komoly lehetősége sem volt az egyenlítésre.

A PAFC ezzel harmadszor is legyőzte a lila-fehéreket az OTP Bank Liga 2020/2021-es szezonjában, a múlt héten viszont becsúszott egy vereség is az Újpest ellen a Magyar Kupában. A hazaiak köbölkúti edzője, Hornyák Zsolt végig számított az ipolysági Urblík Józsefre a középpályán.

OTP Bank Liga, 25. forduló:

Puskás Akadémia FC-Újpest FC 2-1 (1-1)
Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapus, v.: Farkas
Gólszerzők: Knežević (34., 11-esből), Géresi (72.), illetve Beridze (45+1., 11-esből)
Sárga lap: Tóth B. (45.), Joao Nunes (56.), illetve Pauljević (5.), Perošević (14.), Banai (33.), Kastrati (92.)

PAFC: Tóth B. - Joao Nunes, Nagy Zs., Spandler, Szolnoki - van Nieff (Corbu, a szünetben), Urblík - Kiss T. (Deutsch, 90.), Knežević (Plšek, 77.), Slagveer - Géresi (Mance, 77.)
Újpest: Banai - Pauljević, Kastrati, Baošić (Simon K., 77.), Ristevski, Antonov - Mitrović, Onovo (Szakály P., 84.), Csongvai (Croizet, 56.) - Perošević (Stieber, 56.), Beridze (Bacsa, 84.)

A mérkőzés után Hornyák kiemelte, hogy egy nagyon nehéz mérkőzést nyertek meg, hiszen az Újpest javuló formában van és szombaton is nagyon jól védekezett. E mellett az edző megköszönte játékosainak a hozzáállást, mivel végig koncentráltan és szervezetten játszottak, ami sikert eredményezett. A Puskás továbbra is a második a tabellán.

További mérkőzések:

Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-2
Diósgyőri VTK-MTK Budapest 0-0

vasárnap játsszák:

Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 16:00
ZTE FC-Ferencvárosi TC 18:00
Budafoki MTE-MOL Fehérvár FC 20:00

Fotó: facebook.com/PFLAhu