Felvidék

Geri Gergely újra munkában


Az idei szezonban már a harmadik kispadra ülhet le a felvidéki szakember.

Az ŠKF Sereď hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szezont még Nyitrán kezdő, majd a Diósgyőr csapatát is irányító Geri Gergely a csapat új vezetőedzője. A Foruna Liga alapszakasza után a 10. helyen végző csapat mindössze egy pontra van az osztályozós és kettőre a kiesést jelentő helytől. Pontszámuk viszont egyezik a 8. és a 9. helyen álló csapatéval, a 7-től pedig csak egy egységnyire vannak. A hétvégén kezdődő alsóházi küzdelem így igencsak szoros lesz a bennmaradást érő helyekért.

A csapat és az edző egyelőre a szezon végéig írt alá szerződést, de kölcsönös elégedettség esetén a kontraktus opciója érvénybe lép és folytatódhat a közös munka.

"Ján Blaháč befejezte a munkát nálunk, az új edző Geri Gergely. A nem megfelelő eredmények és a mutatott játék miatt kénytelenek voltunk meghozni ezt a döntést. A klubnak a naptári év elején más víziója volt. Ezt a változást fontosnak tartjuk a játékosok és az egész klub szempontjából nézve" – olvasható Marián Černý, a klub igazgatójának nyilatkozata, aki hozzátette: "Šturma úr egészségileg nincs megfelelő állapotban, nem fogja most folytatni a munkát, a jövője viszont továbbra is nyílt marad."

František Šturma, a szerediek sportigazgatójaként és edzőjeként tevékenykedett, amikor február közepén egészségügyi okok miatt szabadságra távozott, a helyét pedig segítője, Ján Blaháč vette át. Utóbbi 2019 októbere és 2020 decembere között a Somorja csapatánál dolgozott.

A szezont még Nyitrán kezdő Geri Gergely 2020 decemberében lett a Diósgyőr edzője, ahonnan január elején, mindössze három mérkőzés után távozott. Szereden segítője Jozef Brezovský lesz, Michal Kukučka erőnléti edzőként, Roland Praj pedig kapusedzőként dolgozik majd mellette.

 

Fotó: skfseredfutbal.sk