Felvidék

Kijutott az olimpiára Szöllősi-Zácsik Szandrával a válogatott


A magyar női kézilabda-válogatott óriási lépést tett az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára való kijutás felé, mivel 31-23-ra legyőzte Szerbiát a győri selejtezőtorna második fordulójában, szombaton.

A leglelkesebb magyar szurkolók a pénteki akciójukhoz hasonlóan szombaton is éreztették támogatásukat a játékosokkal, ugyanis a válogatott szálláshelye és az Audi Aréna közötti útszakasz mentén nemzeti színű zászlókkal és füstgránátokkal köszöntötték az elhaladó csapatbuszt.

Ahogyan pénteken Kazahsztán ellen, úgy ezúttal is Vámos Petra, Tóvizi Petra és Szikora Melinda maradt ki a magyar keretből.

Kovacsics Anikó irányításával védekezésben és támadásban is remekül kezdtek a házigazdák, akik már ekkor bizonyították, hogy jól felkészültek ellenfelük játékából. Az irányító mellett a decemberi Európa-bajnokságon a szerbeknek tíz gólt lövő, felvidéki Szöllősi-Zácsik Szandra is nagyon jól kezdett. Bíró Blanka bravúros védésekkel mutatkozott be, ám 5-2-es állás után néhányszor hiba csúszott a játékba, így az ellenfél némileg felzárkózott. A magyar játékosok azonban gyorsan átlendültek ezen az időszakon, és ötgólos előnybe kerültek.

Kovacsics megszerezte háromszázadik találatát a válogatottban, és bár a szerbek nyitott védekezéssel és létszámfölényes támadójátékkal is próbálkoztak, a továbbra is nagyszerűen védekező magyarok a szünetben magabiztosan, 16-12-re vezettek.

A második félidőben Marina Dmitrović góljaival igyekezett tartani magát a szerb csapat, de társai egyre többet hibáztak, a hazaiak viszont továbbra is olyan összeszedetten játszottak, ahogyan legutóbb a 2018-as franciaországi Európa-bajnokságon, így tovább nőtt a különbség. Az ellenfél - amely pénteken este az oroszokkal játszott - fáradni látszott, így a magyar együttes egy 5-1-es sorozattal a meccs háromnegyedénél eldöntötte a találkozót.

Mivel a játék képe a hajrában sem változott, a magyarok végig vezetve, a vártnál magabiztosabban nyerték meg a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú meccset.

A szerbek legeredményesebb játékosa Dmitrović  volt hat találattal. A magyarok legeredményesebbje az Eb-hez hasonlóan most is, Szöllősi-Zácsik volt, aki 7 találatot jegyzett. A kapusok közül a Szombathelyi KKA játékosa, Katarina Tomašević hat, Bíró Blanka 11, Janurik Kinga három védést mutatott be.

A két csapat hetedik egymás elleni mérkőzésén két szerb győzelem mellett ötödször született magyar siker.

Olimpiai selejtező, 2. csoport, 2. forduló:

Magyarország-Szerbia 31-23 (16-12)
Győr, zárt kapuk mögött, v.: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura

Magyarország: Bíró - Márton 3, Kovacsics 6, Kisfaludy 1, Tomori, Kiss N. 1, Lukács 4, cserék: Szöllősi-Zácsik 7, Szucsánszki 1, Klujber 1, Háfra 2, Helembai 1, Csiszár-Szekeres, Schatzl 4, Janurik. Szövetségi kapitány: Elek Gábor

Lövések/gólok: 47/31, illetve 45/23
Gólok hétméteresből: 2/1, illetve 3/2
Kiállítások: 4, illetve 6 perc

A magyarok tokiói kvótája este válhat matematikailag is biztossá, amennyiben az ötkarikás címvédő Oroszország a papírformának megfelelően legalább egy pontot szerez a 2. csoport leggyengébb csapatának tartott Kazahsztán ellen. Ezzel eldőlne, hogy a magyar csapat az első kettő között végez.

Oroszország-Kazahsztán 20:30-tóé

Vasárnap játsszák:

Szerbia-Kazahsztán 17:30
Magyarország-Oroszország 20:30

Pénteken játszották:

Oroszország-Szerbia 29-24 (17-13)
Magyarország-Kazahsztán 46-19 (20-8)

A torna első két helyezettje jut ki az olimpiára.

Fotó: MTI/Illyés Tibor