Felvidék

Hat gól egy félidő alatt a Zsolna-DAC rangadón


A Fortuna Liga rájátszásának 3. fordulójában Zsolnán vendégeskedett a Dunaszerdahely. A meccsen már bevetették a VAR-t is.

A vendégek kezdőjéből hiányzott Schäfer András és Kalmár Zsolt is. Utóbbi játékos Andorrában sérült meg. Bár pénteken még úgy tűnt, nincs komoly baj, szombaton kiderült, hogy elszakadt a térdében a külső oldalszalagja. Bernd Storck így a védelem jobb oldalán Sommernek szavazot bizalmat, Blackman pedig a középpályán játszott, ahol Andzouana és Nebyla is lehetőséget kapott. A kispadon többek között Marko Divković is ott volt.

Az első félidőben úgy tűnt, a csapatok védői még fejben otthon vannak a húsvéti sonka mellett. Az első negyedórában sorrendben Ramirez, Kaprálik, Balić és Andzouana veszélyeztette a kapukat. A 22. percben Andzouana ugratta ki Ramirezt, Kopas éppen lemaradt a passzról, a venezuelai csatár pedig a kapussal szemben nem hibázott, 0-1.

Ez után Blackman került kétszer is helyzetbe, majd Andzouana beadását Nebyla fejelte a felső lécre. A másik oldalon Bernát próbálkozott. A már említett Sommer ugyan jobbhátvédként kezdett, ha a szerdahelyieknél volt a labda, legtöbbször belépett középre és Müller és Kružliak előtt biztosított. Ha támadásba lendültek vagy ő váltott ki eredeti helyére, vagy Blackman igyekezett visszaérni a német bekk helyére. A 30. percben Rusnák cselezgetett a jobb oldalon a tizenhatoson belül, Davist be is csapta, majd középre adott, a hosszú oldalon pedig a jobbhátvéd helyén teljesen üresen érkezett Ďuris és a kapuba passzolta a labdát, 1-1.

Három perccel később Balić indult meg középre a balszélről, majd egy hatalmas gólt lőtt a hosszú felsőbe, 1-2. A horvát bejelentkezett áprilisban a hónap gólja címért. Kalmárra még hétfő éjfélig szavazhatunk egyébként február/március összevetésében.

Gyorsan jött a válasz. Kaprálik esett el Davis mellett, a játékvezető büntetőt ítélt. A VAR is ellenőrizte az esetet és jóváhagyta az ítéletet. A zsolnai támadó könnyen esett el a panamai balhátvéd mellett és úgy tűnt csak esés közben koccantak össze a lábak. Kurminowski magabiztosan értékesítette a tizenegyest, 2-2. Így a Zsolna ellen megítélt Slovan büntető is kompenzálva volt, valamint a DAC-nak a Trencsén otthonában megítélt tizenegyes is kiegyenlítődött...

A 41. percben ismét Davis mellett adták be a labdát. Bernát centeréz pedig Ďuris Sommert roppant könnyedén túlugorva fejelte a kapuba, 3-2.

Az első félidő hajrájában Ramirez ollózós kísérlete még mellé ment, de Blackman következő passzát már hatalmas erővel lőtte a léc alá, 3-3.

A szünet után Gono került hatalmas helyzetbe, de Jedlička védte a közelről érkező lövést. A DAC részéről Ramirez és Blackman veszélyeztetett. A 69. percben cserélt először Storck, Nebylát a sérüléséből felépülő Friede váltotta. Óvatosabban játszottak a csapatok, kevesebb volt a helyzet, mint a szünet előtt.

A 76. percben jött az újabb változtatás, Andzouanát váltotta Divković. A 83. percben Divković beadását a hosszú oldalon érkező Blackman lőtte 15 méterről 16 méterrel mellé. A panamait ápolni is kellett az eset után, minden bizonnyal görcsöt kapott. A helyét pedig ez után Moumou vette át, akinek ez volt az első tétmeccse a DAC mezében. Ezzel immár ő volt a negyedik német állampolgárságú játékos a vendégeknél (Müller, Sommer és Friede mellett). 2017 májusa után pedig először fordult elő, hogy nem lépett pályára magyar a sárga-kékeknél.

Az utolsó percekben szögletek után mindkét csapat eldönhette volna a három pont sorsát, de nem született gólt, 3-3-mal ért véget a rangadó. 

Fortuna Liga, rájátszás, 3. forduló:

MŠK Žilina-FC DAC 1904 (3-3)
Zsolna, v.: Smolák (Štrbo, Pozor)
Gólszerzők: Ďuriš (30., 41.), Kurminowski (37.) - büntetőből ill. Ramirez (22., 46.), Balić (33.)
Sárga lap: Nebyla (58.), Ramirez (64.), Müller (81.)

Zsolna: Petráš - Rusnák, Kopas, Kiwior, Sluka - Gono (Myslovič 82.), Fazlagikj, Bernát (Slebodník 62.) - Kaprálik (Goljan 76.), Kurminowski (Jibril 82.), Ďuriš
DAC: Jedlička - Sommer, Müller, Kružliak, Davis - Blackman (Moumou 85.), Christie-Davies, Balić, Andzouana (Divković 76.) - Nebyla (Friede 69.) - Ramirez

A bajnokság tabelláját ide kattintva tekinthetik meg.

Fotó: facebook.com/fcdac