Felvidék

Másodikként végzett Hornyák Zsolt és Urblík József csapata


A Puskás Akadémia FC hazai pályán 5-0 arányban legyőzte a kieső vendég Budafoki MTE csapatát vasárnap, ezzel története során első alkalommal megszerezte az ezüstérmet.

A Puskás Akadémiának egy pont is elég lett volna a történelmi ezüstéremhez, de a házigazda semmit sem bízott a véletlenre, már a találkozó elején megnyugtató előnyre tett szert: 8 perc alatt három gólt lőtt, ebből Nagy Zsolt kettőt, míg Josip Kne6evióc egyet vállalt. Az utolsó helyen álló és már kiesett Budafok hitehagyottan játszott, semmilyen ellenállást nem tanúsított, valóban osztálykülönbség volt a két csapat között. A hazaiak láthatóan élvezték a játékot, sorra alakították ki a helyzeteket a vendégkapu előtt és Luciano Slagveer fejesével a szünet előtt tovább növelték előnyüket.

Fordulást követően kiegyenlítettebbé vált a meccs, a felcsúti gárda visszavett a tempóból, míg a budafokiak rendezték a soraikat, s olykor a kapura is veszélyt jelentettek. A Puskás Akadémia végül öt góllal nyert, mert negyedórával a vége előtt Spandler Csaba is betalált fejjel.

A vendégeknél a dunaszerdahelyi Medgyes Sinan végig a pályán volt. A hazai csapatban pedig a köbölkúti edző, Hornyák Zsolt, és az ipolysági középpályás, Urblík József is örülhetett a történelmi sikernek.

OTP Bank Liga, 33. forduló:

Puskás Akadémia FC - Budafoki MTE 5-0 (4-0)
Pancho Aréna, v.: Pintér Cs.
Gólszerzők: Nagy Zs. (8., 16.), Knežević (15.), Slagveer (34.), Spandler (73.)
Sárga lap: Szolnoki (64.), illetve Micsinai (36.), Zeke (46.), Jagodics M. (55.), Csonka (87.)

Puskás: Auerbach - Szolnoki, Joao Nunes, Spandler, Deutsch L. (Ganbold 85.) - Urblík (Corbu 77.), van Nieff (Ominger 77.) - Slagveer (Baluta 87.), Knežević, Nagy Zs. - Komáromi (Weslen Júnior 85.)
Budafok: Kovács Z. - Margitics (Fekete M. 77.), Jagodics M., Oláh B. (Huszti A. a szünetben), Zeke - Filkor, Micsinai (Csonka a szünetben) - Ihrig-Farkas (Lőrinczy a szünetben), Takács R. (Kulcsár K. 59.), Medgyes S. - Kovács D.

Történelmi ezüstérem #labdarúgás #PuskásAkadémia #ezüstérem #OTPBankLiga #győzelem #kiütés #megvanazezüst #bravófiúk #errőlvanszó #szépmunkavolt #PuskásCsalád #PuskásFutnall

Közzétette: Puskás Akadémia – 2021. május 9., vasárnap

Fotó: facebook.com/PFLAhu