Felvidék

Bajnoki döntős a Dunaszerdahely


A fináléba jutásról döntő harmadik elődöntőt Dunaszerdahelyen játszotta a DAC és a Duslo.

A szerdahelyieknél a hosszabb ideje sérült Rajnohová mellett Pastorková Kristína sem játszott. Védekezésben Jagodič Melani kezdett a helyén, akit támadásban Demeter Virág Orsolya váltott.

Az első gólt Bugár Cintia lőtte, de a vágsellyeiek gyorsan fordítani tudtak. A meccs eleje fordulatos volt, hol az egyik, hol a másik csapat állt jobban. A 15. percben Demeter gólja után alakult ki először nagyobb különbség, 9-6-ra vezetett a DAC.

Nem sokkal később Bugár második kiállítását is megkapta. Debre Viktor nem is küldte őt vissza, hiszen a harmadik kétperces büntetés után végleg a kispadon maradt volna. Így a két stabil hármas védő (Pastorková, Bugár) hiányában 5+1-re váltottak védekezésben, Straka Mária volt a zavaró.

A vendégek ekkor még felzárkóztak, de a félidő vége felé Élő szép átlövései, Juhos Kata és Bízik Réka góljai után ismét három volt a sárga-kékek előnye. A kapuban Oguntoye Viktória is hozzátette a magáét, előbb „szemmel vert” egy hetest, ami mellé szállt, majd védett egy büntetőt és egy percen belül két újabb bravúrt is bemutatott. A félidőben 14-12 volt az állás.

A szünet után a Duslo emberhátrányban, de kapus nélkül támadva kiegyenlített, 16-16. Csaknem 5 perces hazai gólcsend után Bízik Boglárka törte azt meg, és újra vezetéshez juttatta csapatát. Straka Mária roppant éles szögből lőtt találata és Bízik Réka egy gólja után újra három volt közte. A Vágsellye viszont másodpercek alatt válaszolt, de Bugár Cintia is szinte azonnal visszaállította a különbséget, 20-17. A hazai átlövőnek a következő megmozdulása kiállítást ért, így számára a 44. percben befejeződött a találkozó.

A nézőtéren már szurkolók is ülhettek, hála a kormány enyhítéseinek, és folyamatosan biztatták a HC DAC játékosait. A csarnok 25%-a telhetett meg szombaton, így körülbelül 120-an voltak ott a mérkőzésen. A lelátón a focimeccsekről ismerős zászlók is feltűntek a magyar lobogó mellett.

A 47. perc elején Bízik Boglárka góljával először vezetett néggyel a Dunaszerdahely. A szép támadások mellett viszont úgy tűnt a kapuban nyerheti meg a meccset a hazai csapat, Oguntoye nagyobbnál nagyobb bravúrokkal támogatta csapatát. Az utolsó 5 perce 24-21-nél fordultak rá a csapatok.

Másfél perccel a vége előtt 25-23-ra jöttek fel a vendégek, majd az egy gólért is támadhattak volna, de a hosszú indításuk pontatlan volt. Ezt követően már újabb gól nem született, így a HC DAC jutott be a döntőbe! Szép volt, csajok!

Szlovák bajnoki elődöntő, harmadik mérkőzés:

HC DAC Dunaszerdahely-HK Slovan Duslo Šaľa 25-24 (14-12)
Dunaszerdahely, v.: Boris Cipov, Zoran Klus

Dunaszerdahelyi gólszerzők: Élő Beatrix 6 (2), Bízik Réka 5, Bízik Boglárka 4, Juhos Kata 4, Demeter Virág Orsolya 2, Bugár Cintia 2, Straka Mária 1, Jagodič Melani 1

A másik ágon még szerdán a Nagymihály a hazai győzelem után idengeben is legyőzte az eperjesieket és bejutott a fináléba.

Fotó: facebook.com/hcdacofficial, Lelkes Ernő