Felvidék

Fogyatkozik a DAC középpályája


Vida Máté távozása után újabb két játékos nem Dunaszerdahelyen folytatja.

Vida és Müller után a Sidney Friede, Isaac Christie-Davis páros is távozik a DAC-tól a 2020/21-es szezon befejeztével – olvasható a DAC weboldalán. Az egy védő és három középpályás mellett ráadásul Eric Ramirez is távozni fog, aki az orosz Rubin Kazanyban folytatja majd pályafutását.

Sidney Friede 23 évesen a professzionális pályafutása váratlan befejezése mellett döntött. A klub honlapján így nyilatkozott: „Nagyon szomorú vagyok, de a folyamatos térdproblémáim kényszerítettek e döntés meghozatalára. Fennállt annak a veszélye, hogy a sérülés később a civil életben is fájdalmat okoz majd. Köszönöm a DAC-nak a lehetőséget, az egész klubnak és a benne dolgozóknak is sok sikert kívánok a jövőre nézve. Szép évet töltöttünk együtt.” 

A Hertha BSC neveltje tavaly nyáron érkezett Dunaszerdahelyre. Az elmúlt idény során Friede 10 bajnoki találkozón 3 gólt szerzett. Egy alkalommal az Európa-ligában, háromszor pedig a Slovnaft Cup-ban is pályára lépett.

Isaac Christie-Davies is befejezte csallóközi szerepvállalását. Az ő esetében véget ért a féléves vendégjáték, amelyre az angol másodosztályú FC Barnsley együttesétől érkezett. A walesi középpályás és az egykori angol utánpótlás-válogatott labdarúgó 9 alkalommal lépett pályára a Fortuna Ligában, egyszer pedig a szlovák kupában.

Fotó: dac1904.sk