Felvidék

Bénes kilőtte magát az Európa-bajnokságra


A szlovákiai magyar középpályás gólt lőtt a bolgárok elleni felkészülési mérkőzésen.

A szlovák válogatott kedden játszott felkészülési mérkőzést az Európa-bajnokság előtt Bulgáriával. Ezen a találkozón még a bő keret volt jelen. Štefan Tarkovič kezdőként adott lehetőséget az előző összetartásról klubkötelezettsége miatt hamar távozó középpályásnak, aki azok után sem tért vissza a világbajnoki selejtezőkre, hogy a beutazási szabályok azt lehetővé tették.

A meccsen a bolgárok szereztek vezetést Atanas Iliev révén a 9. percben. 

A 27. percben Weiss passzolt a tizenhatoson belül teljesen üresen helyezkedő Bénesnek, aki átvette a labdát, majd szépen a kapuba lőtt. A doborgazi játékosnak ez volt az első találata a szlovák felnőtt válogatottban. Az eredmény a későbbiekben sem változott, döntetlennel ért véget a meccs.

Mint szerdán reggel kiderült, ez a gól (és persze az ausztriai edzőtáborban nyújtott teljesítmény) elég volt ahhoz, hogy Bénes László bekerüljön a válogatott Eb-keretébe. Onnan kimaradt a Slovan tehetséges támadója, Dávid Strelec, aki a keddi találkozón szenvedett sérülést. Szintén nem lehet ott az Európa-bajnokságon Jakub Holúbek, Matúš Bero és Erik Jirka sem

A szlovák válogatott Európa-bajnoki kerete:

Kapusok: Martin Dúbravka (Newcastle United), Dušan Kuciak (Lechia Gdansk), Marek Rodák (FC Fulham)
Védők: Peter Pekarík (Hertha BSC), Ľubomír Šatka (Lech Poznaň), Denis Vavro (SSD Huesca), Milan Škriniar (Internazionale), Tomáš Hubočan (Omonia), Dávid Hancko (Sparta Praha), Martin Koscelník (Slovan Liberec), Martin Valjent (RCD Mallorca)
Középpályások: Marek Hamšík (IFK Göteborg), Stanislav Lobotka (SSC Napoli), Patrik Hrošovský (KRC Genk), Juraj Kucka (Parma Calcio), Ondrej Duda (1. FC Köln), Róbert Mak (Ferencváros), Vladimír Weiss (Slovan Bratislava), Bénes László (FC Augsburg), Jakub Hromada (Slavia Praha), Lukáš Haraslín (Sassuolo Calcio), Tomáš Suslov (FC Groningen), Ján Greguš (Minnesota United)
Támadók: Michal Ďuriš (Omonia), Róbert Boženík (Feyenoord), Ivan Schranz (FK Jablonec)

A szlovákok legközelebb vasárnap Ausztriával játszanak, majd jön a kontinenstorna, ahol a spanyolokkal, a svédekkel és a lengyelekkel szerepelnek az E-csoportban.

Fotó: facebook.com/sport.rtvs