Felvidék

Érmekkel tértek haza a kajakosok Poznańból


Az Európa-bajnokságon szlovákiai magyar sikereknek is örülhettünk a szlovák válogatottban.

Ahogy arról korábban írtunk, az utánpótlásban még magyar színekben sikereket elérő Gamsjäger Lisa-Maria egy év kihagyás után visszatérve volt ott az Eb-n. K1 200 méteren az előfutamából ötödikként jutott az elődöntőbe, ott roppant szoros csatában maradt le a fináléról. A harmadik helyen végző és még éppen továbbjutó német Jule Hake és a végül hatodikként záró komáromi kajakos közt bő másfél tized volt csak a különbség. Gamsjäger így végül a 12. helyen zárt összesítésben.

K2 500 méteren a szintén komáromi Mariana Petrušovával az előfutamból az elődöntőbe, onnan pedig a döntőbe is bejutottak. A fináléban pedig a 9. helyen zártak. Petrušová K1 1 000 méteren érmet szerzett. Az aranyat Gazsó Alida Dóra, az ezüstöt a horvát Anamaria Govorčinović vihette haza.

A férfiak mezőnyében Vlček Erik K1 1 000 méteren a 14. helyen zárt. K2-ben szintén a kilométeres távon Botek Ádám és Samuel Baláž ezüstérmet nyert. A Tomáš Holka, Milan Dörner, Marko Ujvári, Gábor Jakubík négyes hetedik lett.

K4-ben 500 méteren a Samuel Baláž, Denis Myšák, Zalka Csaba és Botek Ádám alkotta hajó a német egység mögött, az oroszokat megelőzve szerezte meg a második helyet. Ezen a távon K2-ben Denis Myšák, Zalka Csaba hatodikként zárt.

Fotó: Facebook