Felvidék

Bemutatkozott Pakson Medgyes


A Paks 3-0-s vezetés után 3-2-re legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szombati játéknapján.

Az előző körben odahaza a sereghajtó Újpestet verő Paks lendületesen kezdte a találkozót, és Ádám remek helyzetfelismerésének köszönhetően már a 8. percben megszerezte a vezetést. A gól után is a hazaiak diktálták a tempót, Sajbán a kapufát találta el, majd Bognár újabb gólpasszából ő növelte az előnyt. Az MTK - amely az utóbbi kilenc meccséből csak egyet nyert meg - nem tudott igazán veszélyes helyzetet kialakítani az első félidőben.

Térfélcsere után rákapcsolt a budapesti csapat, mégis a Paks talált a kapuba - ezzel eldőlni látszott a mérkőzés -, majd Miovski szépítő gólját érvénytelenítette videózás után a játékvezető szabálytalanság miatt. Nem sokkal később a vendégek büntetőjét is VAR előzte meg, de ezúttal mindent rendben talált Berke Balázs, Grozav pedig csökkentette az MTK hátrányát. Miovski remek egyéni akciója után a 75. perctől már csak 3-2-re vezettek a tolnaiak, aztán a hajrában és a hétperces hosszabbításban mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de az eredmény már nem változott.

A Paks felvidéki balhátvédje, Medgyes Sinan kezdőként 66 percet töltött a pályán és egy sárga lapot kapott.

OTP Bank Liga, 6. forduló:

Paksi FC-MTK Budapest 3-2 (2-0)
Paks, 1175 néző, v.: Berke
Gólszerzők: Ádám (8.), Sajbán (37., 54.), illetve Grozav (70. - 11-esből), Miovski (75.)
Sárga lap: Medgyes (34.), Nagy G. (68.), Papp (75.), illetve Miovski (56.), Dimitrov (69.)

Paks: Nagy G. - Lenzsér, Kinyik, Szélpál - Balogh (Windecker, 80.), Medgyes (Kesztyűs, 66.), Tamás (Nagy R., 63.) - Bognár (Pethő, 79.), Papp - Sajbán, Ádám (Böde, 63.)
MTK: Mijatovic - Perkovic, Nagy Zs. (Herrera, 78.), Ferreira - Balázs, Weir, Ramadani, Dimitrov (Kocsis, 77.), Kovácsréti (Vancsa, 66.) - Haraszti (Miovski, a szünetben), Grozav

Fotó: paksifc.hu