Felvidék

A múlt héten a válogatottaké volt a főszerep


A HC DAC Dunaszerdahely több korosztályából is képviselteti magát válogatott csapatokban

A sárga-kék klubból négy játékos kapott meghívást az EB-selejtező mérkőzésekre készülő női csapatba. Az ifjúsági csapatban kettő, a junioroknál pedig három játékos képviseli Dunaszerdahelyt.

Február 27. és március 6. között tart a női válogatott összetartása. Ez idő alatt EB selejtező mérkőzésekre készül a csapat. Az első fordulóra Portugáliában került sor, ahol három gólos vereséget szenvedett Szlovákia. dunaszerdahelyi klubból Erika Rajnohová, Bízik Réka, Oguntoye Viktória és Kristína Pastorková kapott meghívót. Utóbbi két játékos még az összetartás elején könnyebb sérülés miatt hazatért.

A héten válogatott összetartáson vesznek részt az utánpótlás játékosok is. A HC DAC öt játékosa kapott meghívót a korosztályos válogatott összetartásokra. A dunaszerdahelyieket az ifjúsági csapatban (2005 és fiatalabb) Beke Kitti Laura és Sidó Linda képviseli, a juniorok csapatában (2002 és fiatalabb) pedig Pénzes Mónika, Kucsera Rebeka és Hornyák Panna. Mindkét csapat Puhó városában edzőtáborozik. Mindkét korcsoport válogatottja élén edzőváltás történt, így a héten a lányok megismerése, felmérése a cél. Több fázisban edzenek, mérkőzésük nem lesz.

Az ifjúsági válogatott a nyáron Besztercebányán megrendezésre kerülő EYOF-ra (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) készül; a junior válogatott pedig a júniusi világbajnokságra.

fotó és forrás: dunaszerdahelyi.sk