Felvidék

Megvan Farkaš Henrietta első aranya Pekingben


Megvédte paralimpiai bajnoki címét lesiklásban a rozsnyói alpesi síző

A látássérült alpesi síző szuper-G-ben nem tudta befejezni a futamot Pekingben.

Egyből egy, konstatálhatta magában Farkaš Henrietta, aki a hétvégén kezdte meg a szereplését a pekingi paralimpián. A rozsnyói alpesi síző a szlovákiai küldöttség legnagyobb csillagaként négy számban is címvédőként indul a játékokon, és rögtön az első számban, lesiklásban meg is tudta védeni pjongcsangi elsőségét. Farkaš ezzel jubilált, ez vol a tizedik paralimpiai bajnoki címe (összességében pedig a 13. dobogós helyezése).

„A rajtnál izgultam, és végig remegett a lábam. Sőt, még most is remegek – nyilatkozta a célban Farkaš a TASR hírügynökségnek. – Amikor meghallottam, milyen időt mentem, már sejtettem, hogy a győzelemre is elég lehet. Az elmúlt időszak megpróbáltatásai után sokkal több érzelemmel járt ez az aranyérem, mint a négy évvel korábbi” – utalt az alpesi síző három térdműtétjére és az azokat követő hosszadalmas, fájdalommal teli lábadozísra. „Sokkan emlékezettek rá, hogy a mostani lehet a tizedik elsőségem paralimpián, de nem foglalkoztam vele. Szeretek síleni, 17 évesen, első pillantásra beleszerettem a sportágba” – tette hozzá.

A mostani elsőségéhez Martin Motyka járult hozzá mint beugró felvezető, Pjongcsangban még Natália Šubrtovával érte el sikerekeit Farkaš.

A számban majdnem megszületett a szlovákiai küldöttség második érme is, a 16 éves Alexandra Rexová negyedik lett.

Másnap aztán kijelentővé változhatott a feltételes mód, szuper-G-ben ugyanis ő lett a legjobb.

„El sem hiszem, hogy én győztem. Ez egy álom. Négy éve Henit és Jakub Krakót hatalmas szemekkel vártam otthon, és még magázódtam velük. Most meg én szerzek aranyérmet, ez fantasztikus”
– nyilatkozta Rexová.

Farkaš ebben a számban is pjongcsangi címvésöként indult, ráadásul már saját felvezetőjével, a térdsérüléssel bajlódó Michal Červeňnyel állhatott oda a rajthoz. Nagyon jól is kezdte a futamot, a pálya kétharmadáig messze neki volt a legjobb ideje, akkor azonban nekiment az egyik kapunak és kiesett.

„Utoljára a vk idei szezonnyitó versenyén történt ez meg velem, akkor a hálóban kötöttem ki. Ez most keményebb ütközés volt, a nagy sebesség miatt nem győztem bevenni az ívet. De örülök, hogy a kiesésem ellenére a csapat gyözelemnek örülhet”
– mondta Farkaš, aki hétfő reggel kombinációban versenyzett.

fotó és forrás: ujszo.com