Felvidék

Bögi Ferenc szeretne bekerülni a DAC magjába


A klub 19 éves, saját nevelésű középpályása az egyre több játékpercet tűzte ki elsődleges céljául a sárga-kékeknél

fotó: dac1904.sk

Bögi Ferenc három héttel ezelőtt a MOL Arénában mutatkozott be tétmérkőzésen a DAC labdarúgócsapatában.

A sárga-kékek középpályása 7 éves kora óta a dunaszerdahelyi klub játékosa. Végigjárta a szamárlétrát az utánpótlásban, ahol mindegyik korosztályban meghatározó játékosnak számított.

2021 januárjában, még Bernd Storck edzősködése idején profi szerződést kötött a klubbal. Azóta elsősorban Somorján gyűjti a játékperceket, de közben rendszeresen lehetőséget kapott a DAC-nál edzéseken és több felkészülési mérkőzésen is. Tétmeccsen először március 13-án, a nagyszombatiak elleni bajnokin szerepelt a csapatban. Joao Janeiro vezetőedző a mérkőzés 79. percében küldte őt pályára az 1:1-re végződött találkozón.

Az első fontos cél már teljesült

„Igazából nekem a debütálás fontos célom volt már régóta, és örülök, hogy ilyen korán sikerült. Most már a következő célomra koncentrálok, ami nem más, mint hogy minél több játéklehetőséget kapjak és hogy minél előbb gólt tudjak szerezni a DAC-ban. Türelmes vagyok magammal szemben. Sok-sok éve itt vagyok, várok és csinálom a dolgomat. El fog jönni az, aminek el kell jönnie, csak dolgoznom kell érte.ˮ

Bögi szerződése jövő nyárig szól Dunaszerdahelyen, jövőjével kapcsolatban viszont nem igazán szeret foglalkozni a tehetséges játékos. „A szerződésemről nem szeretnék nyilatkozni, igyekszem mindig rövidebb távon gondolkodni. Vannak hosszú távú céljaim, de nem azokra fókuszálok. Most szeretnék bekerülni a csapat magjába, minél többet játszani, gólokat szerezni, aztán majd lehet gondolkodni a továbbiakon.”

Sokat segít az edző

Múlt héten, a válogatottszünet alatt a győriek ellen játszott zárt kapus felkészülési mérkőzést a DAC, a 3:2-es győzelemből Bögi góllal és gólpasszal vette ki részét. „Nagyon jó volt játszani, jól jött ki a lépés. Az ilyen meccseken, amikor többen hiányoznak a keretből, jó lehetőségem van felhívni magamra a figyelmet. Nagyon remélem, hogy ezzel a teljesítménnyel sikerült.ˮ

Bögit megkérdeztük a Joao Janeiro és Bernd Storck közötti különbségekről is.  „Mindkettő nagyon jó edző, látni rajtuk, hogy nem a DAC-nál kapták az első komoly munkájukat. Mindegyik edzőtől mást és mást lehet tanulni, nekem Bernd Storck is sokat segített és most Joao Janeiro is sokat segít. Az edzőnek fontos feladata, hogy önbizalmat adjon a játékosainakˮ.

A DAC jelenleg távol áll kitűzött céljától, a dobogó elérésétől a Fortuna Ligában. A fiatal játékos szerint ugyan ez valamelyest érződik a hangulaton, de mindenki bizakodó. „Kicsit érezni az edzéseken, hogy az eredményeink nem mindig olyanok, mint várnánk, de a csapatunk jó, ahogy a hangulat is a csapaton belül.ˮ

forrás: ujszo.com