Felvidék

24 csallóközi karatéka küzdött Győrben


Március 22-én rendezték Győrben, az Olimpiai Sportparkban a II. Győri Összetartás Knock Down Karate Küzdelmek Napját, mely a maga módján egyedülálló sportesemény Európában

A Dunaszerdahelyi járásból népes, 24 fős, zömében alapiskolásokból álló kontingens indult útnak, hogy megmérettesse magát ezen a maratoni, a kitartást, állóképességet, testet és lelket próbára tevő rendezvényen. A részletekbe Csiba Roland  tornatanár, jelenleg is aktív, egydanos karatemester, a csapat edzője, vezetője és mindenese avatott be minket.

„A megmérettetésen az Active Spirit Karate Club növendékei vettek részt. Ez a polgári társulás négy éve alakult, és a magyarországi anyaegyesület, a Free Fighter SE felvidéki testvérklubjaként tevékenykedik. Jelenleg két helyszínen, Bősön és Nyékvárkonyban tartjuk a foglalkozásokat. Az edzéseket jelenleg 75 fő látogatja. Mi a karate legnehezebb válfaját műveljük, egy bizonyos full contact stílust, ami teljes erejű karatét jelent. Ez ennek a sportágnak a legtradicionálisabb, egyben a legnehezebb műfaja. Sokan azt gondolják, hogy küzdősport lévén ez nem gyerekeknek való. Nos, aki kicsit járatos ebben a világban, az tudja, hogy a karate több mint sport. Olyan készségeket, képességeket is fejleszt, amiket más sportág nem vagy csak kevésbé. Létezik egy sajátos illemtana, nevel az udvarias viselkedésre, mellette edzetté teszi a testet és a lelket is. Aki elsajátítja ezt a filozófiát, abból általában remek ember válik, hiszen kiváló lesz az edzettségi állapota, a kitartás, a becsületesség, udvariasság, segítőkészség az élete részévé válnak” – magyaráza.

„Ami a győri rendezvényt illeti, ilyen csak egyszer van egy évben. A mostanin 374 karatés vett részt. A Laczkovits Richárd, 5 danos mester vezette szervezőbrigád hihetetlen munkát végzett. Komoly informatikai rendszer irányított mindent, valamennyi résztvevő az élmények mellett díjazásban is részesült. A küzdelmek 4 kategóriában zajlottak korosztályok szerint. Egy mérkőzés egy percig tartott, majd jött a következő ellenfél. Be lehetett nevezni 30-60-90 perces időtartamokra. Ez annyi perc „bunyót” jelent. A mi kis csapatunkból hatan 120 percig küzdöttek (aki karatézik, az tudja hogy ez milyen állóképességet és kitartást igényel, és mennyi fájdalommal jár), de a legfiatalabbak közül is szinte mindenki vállalta a 60, sőt a 90 percet is” – árulta el Csiba a verseny részleteit.

„Büszke vagyok a tanítványaimra, mert hihetetlenül helyt álltak, méltóképpen képviselték ezt a régiót. Arra biztatok mindenkit, aki sportolni szeretne, próbálja ki ezt is. Nem fog csalódni. Igazi család vagyunk, ahol a sport mellett a közösségi érzés erősítése legalább annyira fontos, mint az edzésmunka – fejezte be Csiba Roland, majd mosolyogva elköszönt – Sayonara az edzőteremben!”

fotó és forrás: ujszo.com