Felvidék

Szőnyi Ferenc befejezheti pályafutását?


Interjú a Brazíliából nemrégiben hazatért komáromi Szőnyi Ferenc ultratriatlon világbajnokkal

Előfordulhat, hogy a Rio de Janeiróban rendezett ötszörös Ironman volt Szőnyi Ferenc utolsó versenye? A komáromi ultratriatlon világbajnok Brazíliából való hazatérése után nyilatkozott a szurkolo.sk sportoldalnak. Elmondta, a verseny alatt kiújult a Mexikóban szerzett sérülése, hosszas gyógykezelés vár rá.

Úgy láttam, az úszómedencében nem fáztak…

A hőmérsékleti viszonyokról tudni kell, hogy ebben az évszakban 25-27 fok van nappal, és ugyanennyi marad éjszaka is, csak akkor nem süt a nap. A medence vize nagyon gyorsan felmelegedett, és a nap is tűzött. A fekete neoprén védőruha csak úgy szívta magába a napot, az erős sugárzás miatt viszont a ruhából kilátszó testrészeim leégtek. Nagyon meleg volt. Úszás közben az is megfordult a fejemben, hogy levetem a védőruhát, és anélkül úszok tovább, ezáltal viszont hátrányba kerülhettem volna azokhoz képest, akik neoprénben úsztak.

Mi a neoprén védőruha szerepe egy ilyen helyzetben? Ez általában a test hőszigetelését hivatott biztosítani, de erre most nem volt szükség.

Ennek a vékony, szivacsos anyagnak komoly felhajtóereje is van. Bármennyire is furcsa, 25-27 fokban is ki tud hűlni a test termikusan, ettől is véd. Van egy áramlástani funkciója is, azáltal, hogy kicsi összeszorítja a testet, könnyebb haladást is biztosít. Így ruha nélkül kockázatos lett volna az úszás, de ez is felmerült.

Ezek a körülmények a tervezettnél sokkal több energiába kerültek?

A meleg, és a meleg víz miatti folyamatos görcsközeli állapot sok energiát kivesz az emberből. Amikor a testi oxidáció magas tejsavszintje miatt van folyamatos görcsközeli állapot, akkor nemcsak az igénybe vett testrész görcsölhet, hanem a test minden izma, beleértve a szív és a légzőrendszer izmait is, tehát erős kontroll alatt kellett tartani, hogy tudjuk, hol a határ. Ez nemcsak testileg, főként mentálisan vett ki sok energiát belőlem.

A tervezettnél tehát valamivel fáradtabban kellett 900 kilométert kerekezni. Ennek a hét kilométeres körpályának a vége elég kacskaringós volt. Hogyan befolyásolta ez a teljesítményét?

A körülmények természetesen mindent befolyásolnak, de nemcsak az én eredményeimet, hanem más versenyzőkét is. Kedvenc számom a kerékpár, így is indultam neki. A pálya nagyon jó minőségű volt. Azt nem tudom, hogy tervezői szándék, vagy helyhiány okozta-e, de a 7 kilométeres pálya utolsó 1,5 kilométerében 12 hajtűkanyart sikerült betenni. A kanyarok szűk rádiusza miatt itt teljesen ne kellett lassítani, majd intenzíven gyorsítani ezen a szűk másfél kilométeren. Így a legjobb köridőm is 28 km/h átlagsebességű volt, ami elmaradt a várhatótól, de nyilván a kanyarok ott voltak a többi versenyzőnek is. Nagyon komoly, technikás pálya volt. Az igazi technika akkor jön elő, amikor ezt éjjel kell teljesíteni, és 900 kilométeren kell menni éjjel is. Meg kellett tanulni a kanyarokat... Most ezt 44 óra alatt sikerült teljesíteni. Nagyon kellett figyelni a folyadékpótlásra, mert az éghajlati körülmények és az intenzív teljesítmény együttállásaként rengeteg vizet veszítettem.

De ekkor még rendben volt minden, a problémák a futásnál jelentkeztek…

A szervezők egy csodálatosan szép környezetbe vitték a futókat, egy golfpálya kiszolgálóegységében, nagyon szép parkban, betonúton volt a futás. Mi, hosszútávfutók hozzá vagyunk szokva a betonhoz, ez nem jelentett gondot. Itt kell megjegyeznem, az orvosaim nem javasolták az indulásomat. A triatlon a szerelmem, az életem. Ez volt a 181. teljesített Ironman távom, de sajnos, azt követően, hogy a műtét után elütöttek egy mexikói versenyen, és az ütés a műtött térdem fogta fel, még mindig nincs teljesen felderítve, mi okozza a folyamatos problémákat. Az úszást tudtam, hogy megússzuk. A kerékpárnál az ízület nincs annyira terhelve, valószínűsítettem, hogy ott sem lesz gond. A futásnál viszont ezek a problémák jelentkeztek. Az első száz kilométer jól megment, mondhatni problémamentesen. Az előttem haladó versenyzőnek a kerékpáros szám befejeztével 30 kilométer előnye volt. Ezt az előnyt szinte teljesen lefaragtam a futószám közepére, de ennyit bírtam. A térdem bedagadt, fájdalmak közepette, egy napnyi intenzív gyaloglással sikerült a maradék 111 kilométert megtennem. Verseny közben az ember mindig kicsit bátrabb, többet vállal. Itt már eléggé szenvedtem. Az járt a fejemben, hogy mindig meg fogom fogadni az orvosi tanácsot. Száz óra volt a cél, másfél órával csúsztam túl, de nagyon boldog voltam, mikor beértem a célba.

Amikor jelentkeztek a fájdalmak féltávnál, felmerült önben, hogy esetleg feladja a versenyt?

A verseny alatt van az emberben egyfajta teljesítménykényszer, ráadásul mi, versenyzők hozzá is vagyunk szokva a fájdalomhoz.  Ha jelentkezik is, próbálunk haladni előre, újratervezve a dolgokat. A feladás igazából nem volt opció. Természetesen ilyenkor nagyon oda kell figyelni a test folyamatos hűtésére, a folyadékpótlásra, a pihenőkre, a közvetlenül érintkező, súrlódó részek ápolására. A végén már a csodafegyver, a szandál is be volt vetve. Abban gyalogoltam, hogy a lábnak kicsit könnyebb legyen. Ilyenkor az embert a körmei is elhagyják. De természetesen az eufória is folyamatosan ott van. Hogy már csak huszonkét kör, tizenkét kör, két kör, utolsó kör. Ha van erő, hogy a végén a nemzetiszín lobogót a magasba lendítsük, az sok mindent feledtet az emberrel. Az, hogy nem adjuk fel, hanem megyünk előre, nem a legjobb versenyzői tulajdonság. Számolni kell a következményekkel.

Ez esetben milyen következmények voltak?

A verseny óta három hét telt el, azóta sántítok a sérült lábamra. Nemcsak versenyhelyzetben, hanem a hétköznapokban is.

Mi következik most?

Intenzív terápia kezdődik. Először vizsgálatok következnek, meg kell keresni a problémák kiváltó okát. Ezek ismeretében sportorvosi és reumatológiai konzultációk lesznek. Valószínűleg lesz egy konzervatív regeneráló reumatológiai terápia, ennek függvényében látjuk majd, hogy meg lehet-e úszni a műtétet. Az orvosi vélemény szerint a tavaly szeptemberi, mexikói autós ütközésnek volt olyan következménye, ami nem volt kellően rehabilitálva. Én akkor azt gondoltam, hogy a rehabilitációt követően tudok majd újra futni, kerékpározni, de a rehabilitáció egy ennél összetettebb folyamat, főleg egy ízület esetében. És ezt nem a hétköznapi, hanem a versenyzői igénybevételre kell visszarehabilitálni. Bízom benne, hogy ez sikerülni fog. Egy sportolónak nemcsak a testét gyötri a fájdalom, hanem a lelkét is égeti, hogy szeretne jobb teljesítményt leadni, de nem tud. Ezt nem szeretném még egyszer átélni.

Akkor tehát játékban van annak a lehetősége is, hogy kénytelen lesz befejezni a pályafutását?

Az élet most kicsit helyretett. Az eredmény nagyon szépen csillog. Másrészt viszont tudatosíttatta velem, hogy az orvosi tanácsokat célszerű pontról pontra betartani. Más versenyeket nem számítva 181 Ironman távot teljesítettem. Úgy érzem, nagyon tartalmas sportolói pályafutás van mögöttem. Most lehetséges, hogy az orvosaim már nem fogják javasolni, hogy többször rajthoz álljak. Ez esetben át kell gondolnom az életem.

Forrás: szurkolo.sk