Felvidék

Családi nap Gútán


Két év szünet után újra megrendezhették a családi sportnapot Gútán

A koronavírus egy időre kispadra ültette városunk remek kezdeményezését, a Családi Sport és Egészségvédelmi napot is, amit azonban idén végre ismét megtarthatott a település, a helyszín ezúttal Corvin Mátyás Alapiskola volt április 22-én.

Az esemény egyik főszervezője, életre hívója a Köz-Ért Polgári Kör, melynek egyik tagja, Samu István tartott nekünk beszámolót, aki elárulta, hogy a pandémia miatt a négy fal közé kényszerült fiatalokat akarták elsősorban megmozgatni, ami úgy érzi, hogy sikerült is.

„Annak idején, amikor kitaláltuk ezt a rendezvényt a célunk a tömegsort népszerűsítése volt, azt szerettük volna, hogy minél több gyermeket, szülőt, hozzátartozót és pedagógust megmozgassunk. Sajnos a pandémia közbeszólt, de jól látható volt az eseményen, hogy mekkora igénye van az embereknek a mozgásra” – mondta a pedagógus, aki szerint egyálltalán nem igaz, hogy a mai fiatalok ne akarnának mozogni, csak kellően kell őket motiválni, amit most bizonyítva is látott Corvinban.

„Igyekeztünk a programot a jelenkor gyermekeinek, az ő igényeiknek megfelelően összeállítani és külön készültünk a lányoknak és fiúknak is mindenféle jóval. Fontos hangsúlyozni, hogy nálunk nincsenek vesztesek, akik részt vesznek bármelyik általunk kitalált megmérettetésben azok mind győztesek. Az a fajta lelkesedés és hozzáállás, amit a gyerekek mutattak, minket sokat látott tanítókat, edzőket is meglepett, és persze egyben örömteli is volt”– idézte fel a rendezvényt gútai karate élet vezető személyisége, aki elmondta, hogy négy fő részből állt össze a napi program.

A fuss az osztályodért „versenyszám” bizonyult a legnépszerűbbnek, ahol minden résztvevő az iskolai osztálya és a saját pontjait is gyűjtögethette. Eltérően a megszokott futóversenyektől itt nem az nyert, aki a leggyorsabb volt, hanem aki a legtöbb időt töltötte mozgással az iskola futópályán.

„Az egész nap folyamán 9 óra 30 perctől 13 óráig több, mint 500 kilométer futottak le a résztvevőink. Ez majdnem az ötszöröse az eddigi rekordnak. Jó volt látni, hogy senkinél nem volt telefon, ott tudta hagyni mindenki az online teret, ha csak egy napra is” – avatott be a szervező.

Emellett egy labdarúgó és streetball mérkőzéseket is rendeztek, hogy a csapat és a labdás sportok szerelmesei is hódolhassanak hobbijaiknak.

„Érdekes, hogy az évfolyamok közötti összecsapásokon különösen motiváltak voltak a srácok, és sokszor igazi rangadó hangulat és légkör alakult ki, köszönhetően a szurkolásnak, amit az osztálytársak, a szülök, illetve rokonok teremtettek meg” – osztotta meg Samu István.
 
Az aerobikkal, a táncos fitnesz gyakorlatokkal kifejezettem a lányoknak akartak kedveskedni a Köz-Ért Polgári Kör tagjai, az iskola tornatermében három turnusban lehetett átmozgatni azokat a székhez és fotelekhez ragadt izmokat. Természetesen az egyéni sportok hívei is találtak magunknak való mozgásformát, hiszen „A rekordok könyve” névre keresztelt méta pontosan nekik lett kitalálva. Itt időegység alatt kellett különböző erőnléti gyakorlatokat elvégezni helyesen, és minél többször. Akárcsak a többi versenyszámban itt is újra lehetett próbálkozni, ha valaki úgy érezte, hogy némi pihenő után jobban tud teljesíteni.

“Köszönhetően a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek., a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának, illetve Gúta város önkormányzatának és nem utolsó sorban a Corvin Mátyás Alapiskolának méltó módon folytathattuk a kezdeményezésünket két év szünet után” – összegzett Samu István, aki beavatott abba is, hogy rendezvényükkel nem titkoltan megbújó tehetségeket is szeretnének felfedezni és ez idén is sikerült.

„Tizenhét kilométert teljesített egy 11 éves kisfiú, minden sportmúlt nélkül a futópályán, olimpikonokra jellemző elszántsággal, akaraterővel. Ez a gyermek lehet, hogy eddig nem is tudta, hogy mire képes, és ez elindítja egy mozgásgazdag és egészséges élet felé, mi nem élsportolókat akarunk nevelni, mi egészséges, sportszerető embereket szeretnék” – zárta gondolatait a főszervező.

fotó és forrás: gutaiujsag.sk