Felvidék

Bajnoki címre törnek a csallóközcsütörtökiek


A csallóközcsütörtökiek továbbra is megállíthatatlanok az AG Sport (VI.) ligában

Zsinórban 19 veretlen bajnoki mérkőzéssel büszkélkednek, tíz pont előnnyel állnak az élen a dunaszerdahelyi területi focibajnokság AG Sport (VI.) ligájában a csallóközcsütörtökiek, akik a pontvadászat 24. fordulójában a nyékvárkonyiakat győzték le 4:0 arányban.

A mezőny felső-csallóközi eminensét játékosedzőként a helybeli gyökerekkel rendelkező Nagy Ernő vezeti csatába. Tőle kérdeztük: minek köszönhetik a kiemelkedő eredményeket?

„Döntő tényező a minőség. Népes, húsz főt számláló, egykor felsőbb osztályban is megfordult, rutinos futballisták és pályafutásuk elején tartó hazai nevelésű labdarúgók alkotják játékoskeretünket. A fiatalok szemlátomást fejlődnek, érdemes foglalkozni velük. A koronavírus-járvány okozta megbetegedések miatt rendszeresen négy-öt hiányzónk is van, de van miből pótolnunk őket. Egymásért, egy célért küzdenek a fiúk, jó az öltözői hangulat. A vezetőség mindent megtesz annak érdekében, hogy mi jó körülmények között készülhessünk, focizhassunk. Egyre többen járnak a mérkőzéseinkre” – summázta tömören a sikersorozat legfontosabb összetevőit a tréner, aki a pozsonyi Slovan mezét is viselte, a szlovák ifiválogatottban is bemutatkozott.

Ami a rutinos futballistákat illeti, a fővárosiak mellett hárman (Skuby Tibor, Marič László és Imrich Havlik) korábban az illésházaiak sikeriért küzdöttek. A tabellaelső minden mutatóban megelőzi riválisait. A 16 ős mezőnyben a legtöbb pontot (62) és találatot, szám szerint 91-et a csallóközcsütörtökiek szerezték, a legkevesebb gólt is (20) az éllovas kapta. A plusz pontok tekintetében 26-nál tartanak, a góllista éllovasa, Martin Dužek 23-szor talált az ellenfelek kapujába. Három bajnokin kilencet vágtak ellenfelüknek! Vendéglátóként még nem vesztettek pontot. A dolgok jelenlegi állása szerint karnyújtásnyira vannak a bajnoki címtől.

„Korábban ugyan nem hangoztattuk, de ma már kimondjuk: a bajnoki cím begyűjtésére fókuszálunk. Hazaiként duplán motivál a kitűzött cél elérése. Legutóbb a helybeli ificsapat tagjaként örültem bajnoki elsőségnek. Most itt a lehetőség, hogy a felnőtteknél is hasonló sikert érjek el. Ráadásul családunk szorosan kötődik a csallóközcsütörtöki sportélethez. Korábban édesapám irányította az itteni focitörténéseket, jelenleg pedig bátyám, Nagy Róbert a klubelnök” – vallott színt Nagy Ernő, aki vasárnap délután munkahelyi elfoglaltsága miatt nem lesz ott védencei soros bajnokiján. „A szentmihályfaiak elleni összecsapáson asszisztensem, Illés Attila irányítja a kollektívát. Nincs akadálya, hogy folytatódjon a veretlenségi sorozatunk, ismét otthon tartsuk a három pontot, újabb nagy lépést tegyünk a bajnoki cím elhódításához vezető úton” – nyilatkozta az Új Szónak az elvárásokról az éllovas sikerkovácsa.

forrás: ujszo.com