Felvidék

Az izgalmak még csak ezután következnek


Őrült véghajrá elé néz az AG Sport (VI.) Liga

Nem mindennapi izgalmak várhatók a dunaszerdahelyi területi bajnokság utolsó öt fordulójában. Az aranyérem sorsa valószínűleg eldőlt, viszont a dobogó második és harmadik fokáért ádáz csata várható négy csapat közt. Ebből már most is ízelítőt kaphattunk, a szentmihályfaiak 3:3-as döntetlent játszottak a királyfiakarcsaiakkal.

Az már szinte biztos, hogy a csallóközcsütörtökiek bajnoki címet ünnepelhetnek majd 1-2 forduló elteltével, hiszen 10 pontos előnnyel állnak a tabella élén, és kiegyensúlyozott formájukat látva nehéz elképzelni, hogy hagynák kiénekelni a sajtot a szájukból. Viszont a további két dobogós helyre négy csapat is bejelentkezett. A forduló előtt így állt a helyzet: 2. Baka 56 pont, 3. Királyfiakarcsa 55 pont, 4. Balony 52 pont, 5. Szentmihályfa 50 pont.

A sorsolás szeszélye folytán úgy alakult, hogy ez a négy csapat még több ízben is játszik egymással. A versenyfutás már hétvégén megkezdődött. A szentmihályfaiak és a királyfiakarcsaiak „őrült” meccset játszottak egymással. Csupán az első 10 percben három ziccert is feljegyezhettünk, sőt egy kapufát is. Hatalmas volt az iram, de a védelmek és a kapusok állták a sarat. Aztán a 28. percben egy olyan gólnak tapsolhattak a vendégszurkolók (és minden futballrajongó), amit még az angol ligában is csak elvétve látni. Sergiu Huzun, a vendégek moldovai–olasz kettős állampolgárságú játékosa (aki egykoron az AS Roma korosztályos csapatait, a litván első ligát, az Európa-ligát is megjárta), több mint 30 méterről, majdnem az oldalvonaltól, futtából bődületes gólt ragasztott a jobb felsőbe. Utoljára ilyet talán csak Roberto Carlostól láttunk (0:1).

A második félidő még izgalmasabbra sikeredett, mint az első. A hazaiak rögtön egy kapufával indítottak a 2. percben, majd egy perccel később egy kiugratás után kiegyenlítettek (1:1). Az öröm azonban nem tartott sokáig, egy szöglet utáni csúsztatott fejessel megint a vendégeknél volt az előny (1:2). Majd ismét a kapufa „védett” egyet a hazaiaknak, de egy perc elteltével már az sem. A mihályfai kapus egy fejest még bravúrral hárított, de a kipattanót már nem hibázták el a vendégek (1:3).

Ezt követően „szétszakadt” a pálya. A karcsaiak kontráztak, ha volt rá alkalom, a hazaiak pedig próbáltak nagyobb sebességi fokozatra kapcsolni. A növekvő nyomás a 34. percben góllá érett egy szépen végigvitt kontrának köszönhetően (2:3), majd az utolsó percben jött a slusszpoén: hazai szöglet és fejes gól (3:3). És még nem volt vége… A vendégek a hosszabbításban ajtó-ablak helyzetbe kerültek, de a hazaiak kapusa hihetetlen bravúrt bemutatva egy pontot megmentett a csapatának.

Medgyes József, a hazaiak csapatkapitánya elmondta: „Hihetetlenül jó meccs volt, ahol igazságos eredmény születetett. Reméljük, a további, dobogóra esélyes csapatok közti párharcok is majd ilyen színvonalat, ilyen izgalmakat és ilyen sportszerű mérkőzéseket hoznak. Az ilyen meccsek vonzzák a szurkolókat. A sorsolásunk jó, megpróbálunk odaérni a dobogóra. De van még mit csiszolni a játékunkon.”

Forrás: ujszo.com