Felvidék

Eldőlt a bajnoki cím sorsa


A HC DAC az első meccs után a másodikon nem tudta megszorongatni nagymihályi ellenfelét

A HC DAC szakmai stábja és játékosai a bajnoki ezüstérmesnek járó trófeával

A 23:20-as nagymihályi győzelmet hozó első mérkőzést követően szerdán Dunaszerdahelyen találkoztak a csapatok. A sportcsarnok már a kezdés előtt szépen megtelt, a hazai játékosok pedig egy-egy félmosolyt leszámítva elszánt tekintettel végezték az ilyenkor szokásos melegítő gyakorlatokat. Néhány perccel a kezdés előtt megszólalt a TNT Nem jön álom a szememre című slágere, aminek hatására a dunaszerdahelyiek mosolyogva, felszabadultabban fejezték be a bemelegítést, majd az utánpótlásban szereplő játékosokkal együtt vonultak a pályára. A kezdés ennek ellenére görcsösen sikerült a számukra, a 7. percben 1:4-es állásnál Debre Viktor időt is kért. Ezután némiképp javult a dunaszerdahelyi támadójáték, de védekezésben nem tudtak mit kezdeni a helyzeteiket hatékonyan befejező vendégekkel. A 11. percben Sári beállóból volt eredményes és egy gólra csökkentette a különbséget, ekkor, 4:5-nél volt utoljára szoros az állás. A Iuventa Adriana Holejová és Nikoleta Trúnková vezetésével mind támadásban, mind védekezésben felülmúlta ellenfelét. Az első hazai átlövésgólra a 21. percig kellett várni, ekkor a padról beszálló Natália Némethová volt eredményes, de szélről, beállóból és lerohanásból is csak 1-1 találatnál jártak ekkor Élő Beatrix három büntetőgólja mellett. A félidő végül 9:15-nél ért véget.

A szünet után Élő hetesével zárkózott a hazai csapat, de erre négy góllal válaszoltak a vendégek, akik kettős emberhátrányban sem hagyták, hogy ellenfelük ledolgozza kilencgólos hátrányát. Az egyre fáradtabbnak tűnő hazaiak önbizalma szinte teljesen elfogyott támadásban, és védekezésben az első félideinél is több hibát vétettek. Az utolsó húsz percben csak az volt kérdés, hogy mekkora lesz a különbség a két csapat között. A hajrában Debre Viktor lehetőséget adott a hazaiak két juniorválogatott játékosának, Hornyák Pannának és Kucsera Rebekának is. Az utolsó percekben egy-egy hazai gólra kettővel válaszoltak a nagymihályiak, akik 19:31-re nyerték meg a döntő második meccsét és ezzel egyben a szlovák bajnoki címet is.

A HC DAC a 2021/2022-es szezont így a MOL Liga alapszakaszának bronz-, valamint a szlovák bajnoki rájátszás és a Szlovák Kupa ezüstérmével, valamint egy Európa-kupa negyeddöntős szerepléssel zárta.

forrás: ujszo.sk