Felvidék

Meglepő hazai vereség Felbáron a békeiektől


A bajnoki hajrá felé közeledve minden megszerzett pont nagy jelentőséggel bír

Ádáz csata zajlik az ezüstéremért a dunaszerdahelyi területi bajnokság VII. fociligájában is, ahol a felbáriak és a csilizradványiak a forduló előtt azonos pontszámmal (61) álltak.

A csilizradványiak korábban lejátszották a meccsüket, és sikerült idegenben 1:0-ra győzniük, így a felbáriak ennek tudatában győzelmi kényszer alatt léptek pályára odahaza a középmezőnyben tanyázó békeiek ellen.

A mérkőzés első negyedórájában a hazaiak domináltak. Volt néhány ígéretes támadásuk, sőt, egy nagyon jól elvégzett szabadrúgásuk is, amit a vendégkapus bravúrral védett. Ezt követően jött a hideg zuhany: a békeieknek sikerült a jobb oldalon végigvinni egy mintaszerű kontrát, és a beadás után a berobbanó center gyönyörűen belsőzött a kapuba, 0:1. A középkezdést követően majdnem jött a válasz, de a hazaiak csatára kicsit kivárt, így sikerült blokkolni a lövését.

A félidő felénél gyönyörű jelenetnek tapsolhatott a több mint 100 néző, egy 50 méteres hajszálpontos indítás után a hazaiak gólfelelőse, Halász Tibor került ziccerbe, de a békei kapus ezúttal is bravúros mozdulattal védett. A hátralévő időben akadt néhány ígéretes támadás mindkét oldalon, de a szervezett védelmeknek ezeket sikerült hatástalanítaniuk.

A második félidő hazai rohamokkal kezdődött, de ezekben nem volt átütőerő. Sőt, néhány perc elteltével a vendégek is eljutottak a felbári kapuig, csakhogy túlkombinálták az akciót, így odalett a lehetőség. Az 55. percben viszont ajtó-ablak helyzet alakult ki a vendégkapu előtt, de a gólt érdemlő lövés fölé szállt. A hazaiak próbálták fokozni a tempót, mégsem volt igazán gólveszély a támadásaikban. Több szurkoló is bekiabált: „Gyerekek, mi van ma veletek?”

És ahogy az lenni szokott, jött az újabb pofon. A vendégek addig-addig kavargattak a tizenhatoson belül, míg lövőhelyzethez nem jutottak, és máris 0:2-re módosult a mérkőzés állása. A hátralévő időben akadt még mindkét oldalon lehetőség, de azok mind kimaradtak, elsősorban a két kapusnak köszönhetően.

A hazaiak játékából ezen a napon hiányzott a tűz. Ennek köszönhetően lépéshátrányba kerültek, de messze nem lefutott még ez a csata az ezüstéremért. A békeiek örömmel utaztak haza a három pont birtokában, hiszen okosan, szervezetten és főleg eredményesen játszottak egy papíron magasabban jegyzett ellenfél otthonában. És hogy ki lesz az ezüstérmes? Nos, ez már a következő fordulóban eldőlhet, hiszen a felbáriak Csilizradványra utaznak.

forrás: ujszo.com
fotó: sportolunk.sk