Felvidék

Joao Janeiro egy igazi fináléra számít pénteken


A portugál szakember elégedetten értékelte csapata teljesítményét és a szurkolóknak is köszönetet mondott

Sikerrel vette a Konferencia Ligáért zajló rájátszás elődöntőjét a DAC, miután hazai pályán egy gólzáporos mérkőzésen Krstovićék legyőzték az újonc Liptószentmiklóst és készülhetnek a szezon legfontosabb meccsére a sárga-kékek. A találkozó követően a DAC portugál mestere Joao Janeiro elégedetten értékelt.

„Köszönjük a szurkolóink támogatását. A Liptószentmiklós ma futballozni akart, nem állt be védekezni, ennek is köszönhető, hogy hat gólt hozott a találkozó. Erről szól a futball. Nagyon örülök a továbbjutásnak, és annak is, hogy a játékosaim mentálisan rendben voltak a mai fontos play-off meccsen. Pozitívan értékelem a mérkőzést. Az ilyen játék kivonzhat ötezer embert a stadionba.” - kezdte értékelését a portugál mester.  

A sárga-kékek ellenfele a fináléban a Trencsén lesz, akik idegenben a Zsolna otthonában arattak kétgólos győzelmet. Janeiro elmondása szerint egy nagyon erős ellenfél vár rájuk pénteken és egy nagyon nehéz mérkőzésre számít, egy igazi fináléra.

„Trencsén az egyik legnehezebb ellenfél a bajnokságban. Az alsóházban sorra szerezte a győzelmeket, és kijelentették, hogy céljuk a kijutás Európába. Míg mi olyan csapatokkal mérkőztünk meg, mint a Slovan vagy a Rózsahegy, addig ők spórolhattak az erejükkel. Nehéz szezon után pénteken egy erős ellenfél vár ránk, melynek megvan a saját filozófiája. Nekünk azonban magunkra kell koncentrálnunk. Nem lesz könnyű a finálé, de egy fantasztikus szurkolótábor előtt fogunk játszani egy fantasztikus stadionban. Két jó csapat mérkőzik majd meg egymással, de ez egy döntő, melyben bármi megtörténhet.” - nyilatkozta Joao Janeiro, előretekintve a pénteki összecsapásra.

forrás: ujszo.com