Felvidék

Szezont értékeltek Komáromban


Radványi Miklós szerint csapata teljesítménye jó alap a következő szezonra

A komáromi KFC ötödik II. második ligás évadjában, a tizenhatos mezőnyben az előkelő 4. helyet szerezte meg, amely a legjobb eredmény a komáromi labdarúgás 122 éves történelmében. Az Új Szó riportere a Duna-partiak sikeréről és a folytatásról Radványi Miklós vezetőedzővel beszélgetett.

Amikor az őszi szezon kezdete előtt átvette a KFC irányítását, milyen stratégiát vázolt fel a következő két évre?

A célom az volt, hogy a KFC lépjen feljebb, mert ismervén a játékoskeretet, képesnek tartottam a csapatot arra, hogy jobb eredményt érjen el a korábbiaknál. A mérlegünk azt mutatja, hogy ez sikerült. A bajnokságban 59 pontot gyűjtöttünk, 51:29 a gólkülönbségünk, és az utolsó négy meccsünket magabiztosan megnyertük 13:1-es gólaránnyal. A feljutás lehetett volna még közelebb is, amit nemcsak a tabellán elért 4. hely igazol, hanem az is, hogy a Szlovák Kupában a nyolcaddöntőig jutottunk, úgy, hogy kiejtettünk két élvonalbeli csapatot, a DAC-ot meg a nagymihályiakat. A fejlődés mindenképpen látható, amit folytatni akarunk a 2022/2023-as évadban.

A szezon azt mutatja, hogy a csapat jó úton van a kitűzött cél elérése felé, s már most is megközelítette azt, de a játékoskeret változásai következtében a tavaszi idény gyengébbre sikeredett az őszinél, ami miatt a dobogós hely elmaradt. Ön hogy látja ezt?

Ősszel nagyon jól kezdtünk, végig versenyben voltunk az első helyért, a tavaszi idény kezdete azonban elmaradt a várakozástól. A csapat gyengébb szereplését a játékoskeretben beállt változások idézték elő, amelyet befolyásolni nem lehetett. Három fontos támadó játékosunk nem léphetett pályára az elején. Domonkos Kristóf a rózsahegyi csapatot segítette sikerre a Fortuna Ligában, Tóth Gábor bokaműtét miatt hagyta ki az egész szezont, Patrik Abrahám pedig csak a tavaszi idény második felében állt a csapat rendelkezésére. Ez a kihagyott gólhelyzetek számában mutatkozott meg. De annak örülünk, hogy a csapat az utolsó négy meccsen magabiztosan nyert. Ez a teljesítmény jó alap a következő évad kezdéséhez.

Melyek voltak a tavaszi idény érzékeny megingásai, amelyek befolyásolták az elért eredményt?

Meglepetés volt a kezdet, két gól nélküli döntetlen a bártfaiakkal és a Homonna csapatával, 2:2-es döntetlen a szerényebb képességű Slovan B-vel, ami 3 pontot jelentett az elérhető 9 helyett. S ez után jött a legnagyobb bukfenc a Rohožníkkal, ahol az első 20 percben négy gólhelyzetet hagytunk ki, s utána 3:0-ra kikaptunk. Ezzel jött a törvényszerű lecsúszás a tabellán, a dobogós helyről a negyedikre, amelyet a végén jó játékkal sikerült megőriznünk. A jövő szempontjából ez óriási tanulság is lehet a fiúknak, hogy a jó eredményt nem elég elérni, hanem meg is kell tartani.

Úgy gondolja, hogy a csapat okult az említett mérkőzésekből?

Úgy gondolom, hogy nagyon. Egyszerűen azért, mert minden játékosomnak tudnia kell, hogy az ellenfelet tisztelni és becsülni kell, nincsenek lefutott párharcok, s mindenkinek minden meccsen a képességei és felkészültségi szintjén kell játszani, mert másképp csalódni fogunk. Ezt el kell kerülni. Megérdemelt vereség után is le lehet jönni emelt fővel a pályáról, ha az ellenfél jobb volt.

A negyedik hely elérése mindent összevetve nem kis fegyvertény, beleértve azt is, hogy a bajnok Pod- brezovát otthonában múlták felül, és a második helyről felkerült besztercebányaiakat is legyőzték Komáromban.

Azt gondolom, hogy az eredmény lehetett volna jobb is, de ha az erőviszonyokat értékeljük, akkor ez reális. Minden csapatot le tudtunk győzni, aki látta, tudja, mire képes a KFC. A lehetőség feljebb jutni adott, de ahhoz mindenkinek minden meccsen a teljesítőképessége maximumán kell játszania. A játékosaim készülnek erre, érzik a lehetőséget, de minden a pályán dől el.

Milyen folytatást érez reálisnak a 2022/23-as szezonban?

Nehéz erre most válaszolni, de megint visszatérek a stratégiai célhoz, feljebb kell lépni, mert még mindig több van a csapatban, mint amennyit eddig bizonyított. Nagyon szeretném, ha ez a következő, hatodik idényben sikerülne. A klubvezetés ebben az évben készül a sportkomplexum felújítására, ami hatalmas ösztönzés lenne a cél elérésében.

A csapat szurkolói háttere fontos a stratégiai cél eléréséhez. Egyetért ezzel?

Teljes mértékben. Sok helyen megfordultam a fociban, belföldön is, külföldön is. Nehéz ott játszani, ahol a néző nem szurkoló, hanem csak néző. Aki ismeri és szívén viseli a komáromi foci sorsát, a klubvezetés, a játékoskeret, a mérkőzésekre járó emberek tudják, hogy sorsdöntő évad következik ősszel. Szükségünk van egy harmonikus, hatékony összefogásra Komáromban. Tudomásul kell venni, hogy a meccseken a legnépszerűbb sport éltető hangulatára szükség van. Csapatunk az országos élvonal közelében futballozik öt éve, s a feljebb jutás igazi szurkolói hátteret igényel. A komáromi futball múltja nagyobb szurkolói hátteret érdemel 350-400, hangját nem hallató nézőnél egy meccsen. Erre gondolni kellene gyönyörű városunk, Komárom és a futballt nagyon szerető régió polgárainak is.

A játékosok mondták
• Saláta Kornél: „Fontos támadó játékosaink, Domonkos és Tóth Gábor hiányát megérezte a csapat. A tavaszi első mérkőzéseken nem ment a foci. Később lendületbe jöttünk, a fiatal Németh Tamás és Martin Šimko játéka növelte a csapat hatékonyságát.
• Miloslav Bréda: „A tavaszi idény kezdetén sok hibával játszottunk. Az ok ismert, kulcsjátékosaink hiányoztak, nem ment a góllövés. Az ellenfelek is érősítettek, az újonc Humenné elvett tőlünk 4 pontot, nem beszélve a Rohožníktól elszenvedett 3:0-s felesleges vereségről vagy a somorjai 0:2-ről. Bőven lehettünk volna akár a 2–3. helyen. Nagyon örülök, hogy a hajrá jól sikerült.”
• Szőcs László: „A tavaszt nem kezdtük jól, az okok ismertek, de később lendületbe jöttünk, és megőriztük az értékes 4. helyet.

Forrás: ujszo.com