Felvidék

Új lelátó épül Somorján


Az előírásoknak megfelelően bővíteni kell a somorjai stadiont

fotó: parameter.sk

A II. liga előírásai szerint minimum ezer ülőhelyre van szükség a bajnoki mé-rkőzéseken, így elengedehetetlen a Pomlé bővítése.

A somorjai képviselő-testület márciusi ülésén jóváhagyták azt a 20 évre szóló bérleti szerződés tervezetét az STK 1914 Somorja futballklubbal, amely le-hetővé teszi az új lelátó megépítését. A lelátó megépítésének teljes költségét a futballklub állja.

„A főbejárat felől, azaz a tribünön ülve jobbra tekintve új, 500 férőhelyes nézőteret építünk. Erre nyertünk egy pályázatot, a fennmaradó részt pedig önerőből, illetve a város támogatásával fedezzük – árulta el Horváth Csaba. – Az építkezési engedély már megvan, a munkálatok nyár végén vagy ősz elején elkezdődnek. Az új lelátóval bebiztosítjuk, hogy Somorján a következő években is II. ligás foci lehessen. E cél érdekében történt tavaly az öltözők átépítése is. Köszönjük a szponzorainknak és mindenkinek, aki egy ilyen nehéz időszak után is segíti a klubot.ˮ

forrás: ujszo.com