Felvidék

Egy újabb Aranycsapat születése


A kicsi magyar Dávid ismét térdrekényszerítette az angol Góliátot

fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar férfi labdarúgó válogatott tíz nap alatt másodjára, újabb sporttörténelmi tettet hajtott végre, és ezúttal idegenben is legyőzte az Európa-bajnok ezüstérmes Angliát. Marco Rossi legénysége 69 év után, diadalmaskodott újra a szigetországban! Akkor 1953-at írtunk és a mai napig az Évszázad mérkőzésének nevezzük azt a mérkőzést. Ezúttal, ha nem is az évszázad mérkőzése, de mindenképp egy olyan 4:0, ami szintén csodálatra méltó. És már csak azért is érdemes szuperlatívuszokban beszélnünk, hiszen az angol válogatott 1928 márciusa óta nem kapott ki négygólos különbséggel hazai pályán: 94 évvel ezelőtt a skótok győztek 5-1-re Londonban. Idegenben persze volt rá példa, nem 4, hanem 6 gólos különbség, ami, szintén a mi nevünkhöz fűződik Budapesten, 1954-ben.

Azóta sajnos nagyon fordult a világ, hiszen az Aranycsapat óta csak Albert Flóriánék voltak képesek legyőzni az angolokat, legutóbb az 1962-es világbajnokságon. 1962-ben! Azóta eltelt 60 év és három döntetlen mellett 12-szer vereséget szenvedtünk a szigetországiaktól, de most végre sikerült megtörni ezt a rossz szériát, nem is egyszer, hanem kétszer! És nem is akárhogyan, nem szerencsével, nem védekezéssel és a játék rombolásával, hanem önbizalommal, szívvel lélekkel és csodálatos magyar gólokkal!

"Ez egy újabb gyöngyszem, melyet felfűzhetünk arra a láncra, amire az elmúlt években összegyűjtöttünk már néhányat" - jelentette ki az első mérkőzés után Marco Rossi, és engedjék meg nekem, hogy mint már a címben is utaltam rá, párhuzamot vonjak az Aranycsapat 1953-as Évszázad mérkőzésének titulált 6:3-as angliai-, illetve 7-1-es (1954) budapesti sikere, illetve a mostani két győzelmünk között. Nem akarok szentségtörő lenni, és nem a legendás Aranycsapathoz szeretném hasonlítani Marco Rossi fiait, egyszerűen csak a mostani eredmény jelentőségét szeretném ahhoz az eredményhez hasonlítani.

Ha lehet ezt így mondani, az Aranycsapat és az akkori angol válogatott a világ akkori két legjobb csapataként csapott össze, amiből a magyar győzelem utólag nézve nem is meglepő, inkább az aránya és mértéke, illetve a szimbolikája jelentős, hiszen megtörte az angol hegemóniát.

A mostani két magyar győzelmet leginkább a még élő szüleink és nagyszüleink, vagy másképp fogalmazva az idősebb korosztály érezheti át igazán, akik még úgy nőttek fel, hogy láthatták az Aranycsapatot, és még az ő idejükben a magyar futballnak volt dicsősége és értéke. Én abban az évben születtem, amikor utoljára jártunk világbajnokságon, vagy, másképp fogalmazva abban az évben, amikor a magyar válogatott a mexikói világbajnokság titkos favoritjaként beleszaladt egy hatosba a szovjetek ellen, amivel megkezdődött a magyar futbal fekete és dicstelen korszaka.

Az én nemzedékem nagyon kevés örömet érezhetett az elmúlt évtizedekben. Az a pár komolyabbnak számító ritka győzelem, melyet átélhettünk, azok csak sebtapaszok voltak, ugyanúgy számunkra, mint az idősebbek számára, akik, mint említettem még ismerték a magyar foci dicsőségét és értékét. Azt a dicsőséget és értéket, amit az elmúlt években folyamatosan kezdünk visszanyerni!

Kezdődött ez Dárdai Pállal, majd folytatódott Bernd Storckkal és végül most Marco Rossi irányításával. Benne volt Priskin Tamás és Kleinheisler László Európa-bajnokságot érő góljai Norvégia ellen 2015-ben, majd a feledhetetlen marseille-i menetelés, majd Cristiano Ronaldo emlékezetes toporzékolása a magyar válogatott ellen, amelyik csoportelsőként majdnem kiejtette Portugáliát egy olyan Európa-bajnokságon, melyen 44 év után először vehetett részt. Ezt követte a következő Európa-bajnoki selejtezősorozat, az Izland elleni emlékezetes továbbjutás Nego és Szoboszlai góljaival, majd az első hazai rendezésű, immár második Európa-bajnokságon való szereplésünk egy csodálatos új nemzeti stadionban, ahol tisztességesen helytálltunk a halálcsoportban, és olyan hősök “születtek”, mint Fiola Attila vagy Schäfer András. Ki hitte volna ezt pár évvel azután, hogy Andorrától csúfos történelmi vereséget szenvedtünk az idáig elvezetendő út során???

És a sikertörténet még itt sem ért véget, ugyanis a Nemzetek ligája legutóbbi idényében az oroszok, szerbek és törökök előtt végezve feljutottunk a B-ligából az A-ligába, ahol ismét egy halálcsoportban találtuk magunkat, az Európa-bajnok olasz-, az Európa-bajnok ezüstérmes angol-, és a többszörös világbajnok német válogatott mellett.

Most viszont, ha ránézünk ennek a halálcsoportnak a tabellájára, Magyarország két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel vezeti a csoportot 10 nap és négy kőkemény meccs után, a világ legerősebbnek számító csapatai ellen, úgy, hogy sem játékoskeretben, sem egyéni játéktudásban sem anyagi és merítési lehetőségekben nem tudjuk összehasonlítani velük magunkat, sőt, még ahhoz sincsenek hozzászokva a játékosaink, hogy tíz nap alatt négy ilyen komoly mérkőzést játszanak “ellenszéllel” szemben. Az egyéni akarat és elszántság, a szívvel-lélekkel való hozzáállás, illetve a csapatjáték mégis képes nem első alkalommal a mi javunkra fordítani a mérleg nyelvét.
Ezeknek a tényeknek a tükrében fontos igazán az elmúlt 10 nap, illetve a mostani angolok elleni győzelem! A kicsi magyar Dávid ismét térdrekényszerítette az angol Góliátot! A magyar védelem végig állta a sarat egy olyan támadósor ellen, mint Foden – Kane – Mount -Saka (darabjuk futballpiaci értéke annyi, mint a fél magyar válogatotté), a magyar támadósor pedig négyet vágott az angol védelemnek. Négy szépen kidolgozott gólt. Ez a magyar szív diadala volt! Marco Rossi hosszú ideje elhiteti a játékosaival és velünk a szurkolókkal is, hogy képesek vagyunk a lehetetlenre!

Ezért merem azt mondani, hogy a mostani mérkőzés méltán hasonlítható akár a híres 6:3-hoz, hiszen ugyanúgy, mint az, egy korszakos történelmi győzelemről beszélhetünk egy olyan angol válogatott ellen, akik az előző 26 mérkőzésén - tizenegyespárbajt leszámítva - nem kapott ki, csak tőlünk. Nem is egyszer…

Mint már írtam, nem szabad éles párhuzamot vonni az Aranycsapattal, hiszen nem lehet sem napjaink válogatottját, sem a jelenlegi magyar futballt a világ egykori legjobbjaival egy lapon említeni, viszont egy biztos, a magyar futball új korszakába léptünk, és ez a magyar válogatott mindenképp korszakos válogatottá vált, mert az eredményein tűlmenően sikerült végre visszaállítani a magyar labdarúgás szépségét és becsületét, sőt, ennél is több, hogy sikerült megnyernie a szurkolók szívét!