Felvidék

Egy héten belül már az ötödik távozót jelentette be a DAC


Az újonc Szakolcához igazolt Andrej Fábry

A felkészülési szezon kellős közepén a sárga-kékek újabb játékosa döntött a távozás mellett. Andrej Fábry az újonc Szakolcához igazolt.

Közös megegyezés alapján szerződést bontott a dunaszerdahelyi futballklub Andrej Fábryval. A 25 éves középpályás kontraktusa még 2023 nyaráig kötötte volna a DAC-hoz, azonban a felek a szerződés felbontásában egyeztek meg. Fábry az előző idényt a Szered csapatában töltötte kölcsönben immáron második alkalommal.

A szeredi együttesnél Juraj Jarábek vezetőedzővel dolgozhatott, aki időközben az újonc Szakolca együtteséhez került. A 25 esztendős középpályás pedig szintén a Szakolcához igazolt, akik a következő idényt a Fortuna Ligában szerepelhetnek.

Fábry 2019-ben igazolt Csallóközbe, a DAC színeiben 55 alkalommal lépett pályára minden sorozatot tekintve és ezeken öt gólt szerzett a nyitrai nevelés. A 25 esztendőt futballista a Nyitra csapatától került a cseh Jablonec együtteséhez, majd 2019 szeptemberében a csehek kölcsönadták a DAC-nak. A sárga-kékek végül 2020 januárjában érvényesítették opciós jogukat és végleg leigazolták.

Fábry időközben kétszer is szerepelt kölcsönben a szeredi együttesnél, ahol 27 mérkőzésen 4 gólt és 7 gólpassz volt a mérlege.

forrás: szurkolo.sk