Felvidék

A zárónap is sikeres volt Besztercebányán


A magyar ifjúsági csapat 24 éremmel zárt Felvidéken a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF)

fotó: Deák Zalán vitte a lobogót a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál záróakkordján, ezzel pedig lezárult a 6 napból álló versenysorozat, amelyen magyar szempontból az eddigi harmadik legsikeresebb szereplést tudhatjuk magunk mögött

A szombati zárónap újabb négy magyar medál született. Minden idők – holtversenyben – 3. legeredményesebb EYOF-eseményét a nemzetek éremtábláján az 5. helyen zártunk.

A zárónap délelőtti programjában a magyar küldöttség atlétikában szerzett két érmet: az Alexovics Dániel, Deák Zalán, Bodrogi Levente, Fodor Péter összeállítású fiú svédváltó második, míg a Lalik Petra, Rózsahegyi Bori, Ecseri Angéla, Kriszt Sarolta, Balogh Laura alkotta lány svédváltó a harmadik helyen zárt.

A délutáni programban két csapatsportág hozta az érmet. A lány kézilabdacsapat éremszerzése biztos volt, mivel a döntőben lépett pályára, ahol aztán a 14-9-es félidei eredményt követően 30-26-ra legyőzte a korosztályos dán együttest. A lány kosárlabdacsapat pedig bronzot szerzett azzal, hogy a helyosztón 57-46-ra jobbnak bizonyult a belga alakulatnál.

„Jól kezdtük a meccset, aztán úrrá lett rajtunk a fáradtság. De mindig volt valaki, aki előrelépett, és tovább tudott lendíteni a csapat teljesítményén. Ezzel a csapategységgel tudtunk meccset és tornát nyerni” – értékelt a lefújást követően Penszki Gergely kézilabda szövetségi kapitány.

„Óriási nagy dolog volt, hogy a négyben vagyunk és a bronzért játszunk. ÍA lányok bebizonyították, hogy hatalmas szívük van, és annak ellenére, hogy a korosztálynál egy évvel fiatalabbak voltak, mindent megtettek, hatalmasat küzdöttek a végsőkig, nyilván a fizikális különbség az kijött, de azokon a meccseken, ahol az ellenfelek hasonló kosárlabdát játszanak, mi kerekedtünk felül, úgyhogy óriási büszkeség, és a szövetségnek is szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hiszen, ha ők nem ajánlják fel, a lányok nem tudják megmutatni, mire képesek ilyen fiatalon. Úgy gondolom, előttük áll a jövő! – mondta Debreceni Eszter kosárlabda-szövetségi edző.

A magyar küldöttség így 6 arany-, 9 ezüst- és 9 bronzéremmel zárt Besztercebányán, ez holtversenyben a harmadik legjobb szereplés. Ehhez hasonló teljesítménnyel végzett 2007-ben, akkor Belgrádban három arannyal, hét ezüsttel és 14 bronzzal jött össze a 24 érem. A legjobb eredményt 2017-ben, Győrben érte el 41 éremmel (13, 14, 14), míg 2003-ban, Párizsban 30-at (14, 8, 8) gyűjtött.

A 2022-es EYOF-on a legeredményesebb magyar versenyző az úszó Kováts Alex lett 1 arany és 2 ezüstéremmel.

A nemzetek éremtábláján Magyarország az 5.; az éllovas Olaszország, Németország és Spanyolország.

A nyári EYOF-ok történetében eddig a magyarok 267 érmet nyertek, köztük 81-81 aranyat és ezüstöt, valamint 105 bronzot.

Forrás: magyarock.hu