Felvidék

Szlovák csapaton át vezetett az út az elődöntőig


A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 35-25-re legyőzte a szlovák Tatran Presov csapatát a férfi kézilabda SEHA Liga negyeddöntőjében

fotó: Telekom Veszprém Handball Team /facebook

A regionális nemzetközi liga vezetősége március 8-án az ukrajnai háború miatt, mindössze öt mérkőzés után határozatlan ideig felfüggesztette a küzdelmeket, majd július közepén úgy döntött, hogy a bajnokság a negyeddöntővel folytatódik.
    
Vasárnap este a hazai csapat keretéből Lukács Péter és Blaz Blagotinsek hiányzott kisebb sérülés miatt.
    
A nyáron igazolt légiósok közül az izlandi Bjarki Már Elísson, a fehérorosz Mikita Vajlupov és a szerb Dragan Pechmalbec is megszerezte első gólját új csapatában tétmérkőzésen az első öt percben. Látható volt, hogy a Veszprém a felkészülési időszaknak nagyjából a felénél tart, mert a védekezés egyelőre nem állt össze tökéletesen. Ezt kihasználva jól tartották magukat az eperjesiek. Mindkét együttes előnyben részesítette a gyors kézilabdát, így a megszokottnál több gól született a meccs első negyedében (10-8).
    
Az első negyedórát követően Momir Ilic vezetőedző teljes sorcserét hajtott végre, vagyis minden mezőnyjátékosát lehívta a pályáról. A játék képe nem változott, gyorsan játszott mindkét csapat, a vendégek a kapusuk lecserélésével sokszor alkalmazták a létszámfölényes támadást, és még a szünetben is "látótávolságban" voltak (18-15).
    
A játékvezetők nem fukarkodtak a kiállításokkal és a büntetőkkel, ezek legtöbbször a Tatrannak kedveztek, ennek ellenére a házigazdák egy 4-0-s sorozattal elléptek, és bár a védekezésük a második félidőben sem működött tökéletesen, Andreas Nilsson találataival magabiztosan őrizték előnyüket. A szlovákok a mérkőzés utolsó negyedében már nem tudták megszorítani ellenfelüket, az 55. percben már tíz gól volt a hátrányuk, és ez a különbség megmaradt a legvégéig.
    
A mezőny legeredményesebb játékosa a szlovák Marco Antl volt, aki mind a kilenc lövését gólra váltotta, de nyolcszor büntetőből volt eredményes. Csapattársai közül a bosnyák Marko Davidovic ötször talált be. Hazai részről Elísson hét, Nilsson hat, Pechmalbec öt gólt szerzett.
    
A két csapat 2005 óta 15. alkalommal találkozott egymással tétmérkőzésen, és mindannyiszor a bakonyiak nyertek.
A négyszeres győztes Veszprém hatodszor szerepel a SEHA Ligában, amelynek négyes döntőjét szeptember 2-4-én Zadarban rendezik. A magyar csapat az elődöntőben az északmacedón Eurofarm Peliszter és a fehérorosz Meskov Breszt mérkőzésének győztesével találkozik.

Eredmény, negyeddöntő:
Telekom Veszprém-Tatran Presov (szlovák) 35-25 (18-15)

lövések/gólok: 47/35, illetve 40/25
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 10/9
kiállítások: 10, illetve 10 perc