Felvidék

Bénes megszerezte első találatát


A német másodosztályban szereplő HSV Hamburg csallóközi játékosa, Bénes László megszerezte első gólját új klubja színeiben

A német Bundesliga másodosztályának hétvégi, negyedik fordulójában a HSV Hamburg idegenben a Bielefeld otthonában lépett pályára. A vendégcsapat kétgólos győzelmet aratott, az egyik gólt Bénes László szerezte. A csallóközi futballista a 62. percben csereként beállva lépett pályára, majd a 74. percben egy parádés bombagóllal biztosította be csapata kétgólos győzelmét.

Bénes negyedik mérkőzésén első gólját szerezte a Hamburg színeiben, a HSV négy fordulót követően három győzelemmel és egy vereséggel áll a tabella negyedik helyén.

Mint ismert, a felvidéki futballista közel hat év után távozott a német élvonalbeli Borussia Mönchengladbach csapatától és igazolt a német másodosztályba. Bénes korábban megfordult a DAC és az Győri ETO akadémiáján is, valamint Zsolnán is szerepelt, majd légiósnak állt. Németországban a Mönchengladbach mellett szerepelt még kölcsönben az Augsburg és Holstein Kiel csapatában is.

forrás: szurkolo.sk