Felvidék

“Örülök, hogy sikerült betalálnom”


A DAC fiatal tehetsége második gólját szerezte a szlovák élvonalban és a lefújás után elégedetten értékelt

Fotó: dac1904.sk

Háromgólos hazai győzelemmel feledtette a nemzetközi kupabúcsút a dunaszerdahelyi DAC, miután vasárnap este hazai közönség előtt legyőzték az újonc Besztercebánya együttesét. A találkozón a sárga-kékek magyar játékosa Szánthó Regő csodaszép gólt szerzett.

„Nehézkesen kezdtük a mérkőzést, sokáig nem tudtuk feltörni az ellenfél védelmét. Lehettek volna helyzeteink, csak az utolsó passzokat elrontottuk. A félidő végén sikerült betalálnom, ezzel megtörtük a jeget. A második játékrészben már jól futballoztunk, mi irányítottuk a meccset és további két gólt szereztünk. Többször lőttem már kapufát az idényben, így a héten gyakoroltam a szabadrúgásokat. Örülök, hogy sikerült az egyiket gólra váltanom. 1:0-s vezetésnél máshogy futballozott a csapat. Előnyben voltunk, magabiztosabban játszottunk, így könnyebb dolgunk volt a második félidőben. A szabadrúgásomnál a rövid felső sarkot céloztam, és oda is ment a labda. A gólomat az egyik barátomnak ajánlom, aki itt volt a stadionban.” - nyilatkozta a DAC magyar futballistája, aki a Ferencvárostól szerepel kölcsönben.

A találkozót követően a sárga-kékek vezetőedzője, Adrian Guľa kiemelte, a második félidőre sokat javult a csapat játéka, így megérdemelten tartották itthon a három pontot, valamint a szurkolóknak is köszönetet mondott a kitartó buzdításért.

„A mérkőzés elején hiányzott a játékunkból a pontosság és az intenzitás. A második játékrészben viszont magasabb fordulatszámra kapcsolt a csapat. A Besztercebánya egyéni teljesítmények vagy pontrúgások után került helyzetbe, de gólig nem jutott. Ötvédős rendszerben játszottak, három középső védővel, de jól reagáltunk erre a felállásra. Megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Örülök, hogy nem kaptunk gólt, és hogy Krstović is ismét betalált. 2:0 és 3:0 után már inkább a nézőknek próbáltak játszani a fiúk, és elmaradt az a bizonyos gyilkos ösztön. Ezzel együtt nagyra értékeljük a győzelmet. Gratulálok a csapatnak, a szurkolóknak pedig köszönöm az egész meccsen át tartó kitartó buzdítást.” - értékelt a lefújást követen Adrian Guľa.

forrás: szurkolo.sk