Felvidék
Elmarad a DAC-Paks meccs
A dunaszerdahelyieknek nincs elég játékosuk, hogy kiálljanak a barátságos meccsre.
A DAC és az OTP Bank Ligában szereplő Paks a tervek szerint október 9-én csapott volna össze a MOL Akadémián. Erről korábban mi is beszámoltunk.
„Az előző válogatott szünethez képest ezúttal Koštrna, Blackman, Ronan, Ramirez és Vida Máté is behívót kapott hazája nemzeti tizenegyébe. Rajtuk kívül több U19-es játékosunk is nemzetközi mérkőzést fog játszani, így játékoshiányba kerültünk, és vissza kellett mondanunk a Paks elleni edzőmeccset. Természetesen, nagyon sajnáljuk ezt, egyrészt az ellenfél miatt, másrészt saját magunk miatt is, hiszen szerettem volna akcióban látni a teljes keretet” – nyilatkozta Peter Hyballa vezetőedző a klub honlapján.
Fotó: facebook.com/fcdac
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: fc-dac-1904, dac, dunaszerdahely, labdarúgás, felkészülés, edzőmeccs, paks, böde-dániel