Felvidék

Új csarnokban a hodosiak


Takaros csarnokkal gazdagodott a hodosi asztaliteniszklub

Szuperligás szereplés nélkül vágott neki a hodosi férfi-asztaliteniszcsapat a 2022/2023-as évadnak.

Hét bajnoki cím megszerzése után ezúttal csak a szlovák extraligában és az európai kupá(k)ban indul(t), kihagyva a közép-európai mérkőzéssorozatot. Ugyanakkor a csallóközi klub női együttese is feltűnt a hazai élvonalban, s nyár óta immár új játékcsarnokban pattog a kaucsuklabda.

„Nem neveztünk a szuperligába, mert egyre több U21-es válogatott volt a mezőnyben, s ez számunkra már nem különösebb kihívás. A Joola Extraligában az élen állunk, veretlenül, és újra bajnoki címre törünk, immár a nyolcadikra. Ha sikerül, szlovákiai viszonylatban csapatunk ugrik az első helyre az élvonalbeli aranyak tekintetében – mondta az Új Szónak Jozef Kmeť klubelnök, aki azt is hozzátette, hogy szinte változatlan összetételben játszanak. – Samuel Novota, Peter Šereda és Zoltán Lelkeš maradtak a húzóemberek, Ha mindenki egészséges lesz, meglehet a nyolcadik bajnoki címünk is. Már három éve akartunk női csapatot alakítani, tavaly összejött, idén megnyerte az I. ligát, majd meglepetésre az osztályozót is, így ősztől két extraligás alakulattal büszkélkedhetünk. Eredeti szándékom az volt, hogy visszacsalogassam a volt dunaszerdahelyi együttesből a hölgyeket, élükön Marčekovával, de egyikük sem vállalta a játékot, így teljesen új összetételben értünk az élvonalba. Tatiana Bakaiová, Lucia Kokavcová, Ivica Hatalová és a 14 éves Vanda Vanišová játszanak. Az erőviszonyok szerint az első négyben is végezhetünk, de fő célunk, hogy újoncként ne essünk ki a nyolctagú mezőnyből. Közben az utánpótlás-nevelés is beindult, mindkét helyi alapiskolában toboroztunk gyerekeket, edzőt hívtunk, hogy a jövőben hodosi forrásból is meríthessünk.”

Szeptemberben a férficsapat újra kilépett az európai porondra, harmadik lett az Európa-kupa burgosi csoportjában, és ezzel november 25. és 27. között Újvidéken állhat asztalhoz, az Olimpiakosz Pireusz, a Cagliari, a Dubrovnik és a Banja Luka társaságában. Csak a győztes jut tovább.

„A görög gárda a legerősebb, mi inkább csak a második helyért lehetünk versenyben – latolgatott a hodosi klubelnök, aki örömmel újságolta, hogy idén átadták új csarnokukat, így elhagyhatták a kultúrházat, és otthonos körülmények között folytathatják tevékenységüket. Egyszerre két asztalon lehet játszani, ötven néző is elfér a lelátón, edzéseken akár 4–6 asztal használható. – Nyolc évvel ezelőtt, első bajnoki címünk megszerzése után kaptunk ígéretet a faluvezetéstől, hogy külön csarnokot építenek nekünk, 2022-re végre elkészült, és a nyári falunapon át is vehettük. Azóta az asztaliteniszt szolgálja.”

Forrás: ujszo.com