Felvidék

Megvan az első téli igazolás


Zemplénből erősíti keretét a DAC a folytatáshoz

A Fortuna Liga őszi idényének ezüstérmese a dunaszerdahelyi DAC spanyol balhátvéddel erősíti meg keretét, miután megegyeztek a szintén élvonalbeli zempléni Nagymihállyal.

Ligán belül vált klubot a spanyol balhátvéd Alex Méndez, miután a zempléni Nagymihály balhátvédje a dunaszerdahelyi DAC-nál folytatja pályafutását.

A 21 esztendős spanyol futballista már a sárga-kékek színeiben is bemutatkozott a Slovan elleni legutóbbi felkészülési mérkőzésen, miután csereként beállva pár percet kapott.

A 21 esztendős balhátvéd 2020 januárjában érkezett a nagymihályi együtteshez és már a negyedik szezonját kezdte a zempléni gárdánál.

Méndez a Fortuna Ligában eddig 65 mérkőzésen lépett pályára, míg a Szlovák Kupában hét alkalommal léphetett pályára a Nagymihály színeiben.

A két élvonalbeli csapat nagyon jó viszonyt ápol egymással, hiszen nem múlik el szezon, hogy ne történjen játékosmozgás a két klub között. Legutóbb a DAC korábbi kapusa, Száraz Benjamin igazolt Nagymihályba, míg a dunaszerdahelyiek középpályása, Sainey Njie kölcsönben a zemplénieknél tölti az idei szezont. Korábban olyan DAC-játékosok is szerepeltek a zempléni együttesnél, mint Taiwo, Sharani, Bednar, Phillips, Špiriak, Beskorovainyi vagy Šimčák.

forrás: szurkolo.sk