Felvidék

Hibátlanul menetelnek a komáromiak


Negyedik mérkőzését is megnyerte az Alpok–Adria-kupa idei sorozatában a komáromi kosárlabdacsapat

A komáromiak így két körrel a vége előtt biztos negyeddöntősnek tudhatják magukat.

A piros-fehérek a halasztások miatt az első három csoportmeccsüket idegenben játszották, sorrendben az osztrák Kapfenberget (83:57), a cseh Kolínt (91:79) és múlt héten a horvát Skrljevót (76:69) is legyőzték. Szerda este az ausztriai Bikák látogattak Komáromba és sokáig úgy tűnt, udvariatlan vendégek lesznek. Vezettek már 15 ponttal is a kevés pontot hozó meccsen, a döntés mégis a hajrára maradt. Az utolsó támadás a komáromiaké volt, a mezőny egyik legjobbja, Demarkus Stuckey pedig a dudaszó pillanatában a hazaiak felé billentette a mérleg nyelvét, 67:65-re győztek Gasicsék.

„Gratulálok a játékosaimnak, hatalmas küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot. Az utóbbi hetekben fáradtan, idegesen kosarazunk, mintha valamiféle nyomás lenne a fiúkom, nem tudom, miért. Talán a szurkolók elvárásai miatt, akik már a bajnoki címet emlegették velünk kapcsolatban. Mindenesetre foglalkozni fogunk a dologgal az öltözőben” – idézte a basketliga.sk Zlatko Jovanovicot, a komáromiak vezetőedzőjét.

A Duna-partiakra még két, hazai találkozó vár a sorozat C csoportjában, 14-én a Kolín, 21-én a Skrljevo ellen játszanak.

forrás: ujszo.com