Felvidék

A tabella élére ugrott a címvédő Komárom


A szlovák röplabda Extraliga csütörtök esti mérkőzésén a címvédő Komárom megszerezte sorozatban ötödik győzelmét, s ezzel a tabella élére álltak a Duna-partiak

Gabriel Chochoľak együttese nyolc napon belül másodszor is legyőzte a tavalyi döntős Eperjes együttesét. A piros-fehérek ezúttal hazai közönség előtt győzték le 3-1-re a keleti gárdát.

A mérkőzés első játszmája fordulatokban gazdag játékot hozott, ahol nagyon szorosan alakult az eredmény. A vendég eperjesiek nagy csatára késztették a címvédőt. Az első szettben szinte végig vezető vendégek 18-17-es előnyüknél megtorpantak, amit a hazaiak kihasználtak, és 25-21-re megnyerték a nyitó játszmát. A második szettben is folytatódott a kiélezett csata a felek között, ahol nűanszok döntöttek. A komáromiak ezúttal is jobban koncentráltak, és a döntő pillanatokban fontos pontokat szereztek, aminek köszönhetően a második játszmát is behúzták a Duna-partiak.

A komáromiak bizonyították miért is nyerték meg az elmúlt két évben az Extraligát, a csapatszellem ezúttal is hazaiak javára billentette a mérleget, és persze a hazai közönég támogatása is nagy erőt adott a komáromi együtesnek.

A vendégek számára létfontosságú volt, hogy megnyerjék a harmadik szettet, és játékban maradjanak. A vendégek előbb négy ponttal is megléptek, ami a szett végére már nyolc pontra nőtt. A komáromiak ezúttal nem tudták tartani a lépést, de így is szettelőnnyel fordulhattak a negyedik játszmára. A negyedik szett elején ugyan szorosan alakult az eredmény, de a játszma végéhez közeledve a házigazdák növelni tudták előnyüket, és négy ponttal sikerült meglépniük, amit már az Eperjes nem tudott ledolgozni.

A találkozót végül 3-1 arányban megnyerték a komáromiak, és átvették a vezetést a tabellán sorozatban ötödik bajnoki győzelmükkel.

Szlovák röplabda-bajnokság (Niké Extraliga), 11. forduló:
RIEKER UJS Komárom - VK MIRAD UNIPO Eperjes 3-1 (25-21, 26-24, 17-25, 25-18)

fotó: szurkolo.sk