Felvidék

Százvai kirobbanó formában


A komáromi röplabdás bombái Mariborban is bejöttek

A maribori győzelem után. Százvai az ülők sorában, jobbról a második

Remek formába lendült az utóbbi hetekben Százvai Ádám, a bajnok komáromi férfiröplabdaklub játékosa, az UJS Rieker csapatának utolsó hét tétmeccsén összesen 103 pont fűződik a nevéhez.

Ezek között voltak extraligás bajnokik (2x Prešov, Svidník), Szlovák Kupa-meccsek (VKP, Prievidza) és találkozók a Közép-európai Liga aktuális tornáján is (Aich Dob, Maribor).

„Igyekszek – vágta rá nevetve Százvai, mikor arról érdeklődtünk nála, minek köszönhető a remek formája. – Egyrészt ebben az idényben többet tudok edzeni, sikerült jobban megoldanom a munkahelyi dolgaimat, mint tavaly. Eddig csak az Olimpiakosz elleni Challenge-kupa-visszavágót kellett kihagynom munkahelyi elfoglaltság miatt. Másrészt Lukasz Szarek sajnálatos sérülése miatt is kerültem be a kezdőcsapatba. Persze ilyenkor már bennem van, hogy »akkor mutassuk meg«, és jön a dominó-effektus, egyre több lehetőséget kapok és tudok kihasználni.”

Bár a külső szemlélő lehet, más meccseire voksolna, a 24 éves játékos a Svidník és a Maribor elleni teljesítményével volt a legelégedettebb. Utóbbi találkozóra a két ünnep között került sor a nagy favorit szlovén gárda otthonában, és óriási izgalmak közepette 3:2-re nyertek a komáromiak. „Egy tökéletes döntőnek is beillett volna a meccs. A tie-breakben bejött a legfőbb erősségem, a szervám, a három ászból kettőt 14:13-as állásnál ütöttem, ezzel fordítottunk és végül győztünk 18:16-ra, euforikus hangulatban. Bár nem szeretek a bíráskodással foglalkozni, olyannal még nem találkoztam, hogy szettenként 2-4 pontot a hazaiaknak »adjanak oda« a játékvezetők, nekem is több pontomat elvették. Így aztán még édesebb volt a győzelem. Az élmény olyan nagy volt, hogy nem tudtam aludni a hazafele úton” – jegyezte meg Százvai.

Pedig pihenésre szükségük van a komáromiaknak, akikre nagyon sűrű program vár az év első hónapjaiban, továbbra is három fronton kell helyt állniuk. Hétvégén rögtön egy csúcsrangadóval folytatódik az extraliga, a jelenleg második Duna-partiak az éllovas Myjavához látogatnak (akik azonban két meccsel többet játszottak, mint a bajnoki címvédő).

„Három nap szabadunk volt csak az év végén, de hát a röplabdázás a dolgunk. Rengeteg körbeverés volt a bajnokságban, a privigyeieket leszámítva bárki legyőzhet bárkit. Úgy hírlik, hogy szombaton nem fog játszani a myjavaiak legerősebb játékosa, de ettől függetlenül is oda kell állni és megnyerni a meccset” – adta ki az ukázt zárszóként a mindig jó kedélyű Százvai.

forrás: ujszo.com