Felvidék

Edzőcserék a II. Ligában


Lérantnak megköszönték, Geri pedig elköszönt

Lérant Péter (Fotó: FC Nitra)

A honi második vonalban a legtöbb klubnál még el sem kezdődött a tavaszi idényre való felkészülés, de a színfalak mögött zajlik az élet.

A téli holt idényben kiderült, hogy néhány helyszínen már új vezetőedző irányításával rajtol el a téli tortúra. Arról már beszámoltunk, hogy Somorján Michal Kuructól Juraj Ančic vette át a váltóbotot. Időközben megtudtuk, hogy a garamszentkeresztiek is megváltak vezetőedzőjüktől, Lérant Pétertől, aki tavaly áprilistól volt a Fortuna Ligától búcsúzni kényszerült Pohronie szakvezetője. Lérant helyébe egyébként a cseh Jan Kameník került, aki korábban már dolgozott a klubnál.

Tőketerebesen tavasszal már Branislav Sokoli vezeti csatába a sárga-kékek alakulatát. Elődje, Geri Gergely szerződése ugyan 2023. júniusáig szólt, de a királyhelmeci illetőségű szakember, akinek az irányításával a második vonalban legmagasabb pozícióig jutott a tabella 5. lépcsőfokán telelő Slavoj, saját kérésére távozott a kelet-szlovákiai klubtól. Geri ismét élvonalbeli klubnál, nevezetesen az aranyosmaróti ViOn-nál, Ivan Galád vezetőedző asszisztenseként folytatja pályafutását.

Lérant Péter és Geri Gergely korábban a Pohronie és az FC Nitra szakvezetője (is) volt.

forrás: parameter.sk