Felvidék

Továbbra is a DAC a legvonzóbb a szurkolók számára


A Fortuna Liga 2022/23-as idényének őszi szezonja ugyan már véget ért, érdemes azonban egy pillantást vetni az őszi szezon 108 mérkőzésének nézőszámaira, amin idén is a DAC hazai mérkőzései vitték a prímet

Fotó: dac1904.sk

Sorozatban a hetedik szezonban lett a Fortuna Liga leglátogatottabb stadionja a dunaszerdahelyi MOL Aréna. Az őszi idény végeztével a liga hivatalos honlapján publikálta a szezon első felének hivatalos nézőszámait. Mennyi a mérkőzésenkénti átlagnézőszám? Melyik összecsapás volt a legvonzóbb? A következő összeállításban minden kérdésre választ kapunk.

A 2022-es őszi idény után kijelenthetjük, hogy sorozatban hetedszer és az elmúlt 10 szezonból pedig összeségében kilenc alkalommal lett a DAC otthonában a legmagasabb a hazai mérkőzések látogatottsága! A Fortuna Liga őszi idényében ezúttal is 108 bajnoki találkozóra került sor,  összesen pedig 233 022 néző tekintette meg a helyszíneken a találkozókat, ami meccsenkénti 2158 nézőt jelentett az ősszel.

Az ősz legvonzóbb arénája a dunaszerdahelyi MOL Aréna lett, mivel 42 579 nézőt vonzottak ki a stadionba a mérkőzések és az azt kísérő programok. Ami a MOL Aréna meccsenkénti nézőátlagát jelenti 4731 volt az ősszel, ezt megelőzően pedig ez a szám 4566 néző volt. A MOL Aréna leglátogatottabb mérkőzése az őszi idény során a DAC-Nagyszombat kerületi rangadó volt, amit 6625 néző tekintett meg a helyszínen. Ami az összesített mérleget jelenti, ami a hazai és idegenbeli nézőszámot jelenlti, a liga legvonzóbb csapata a szurkolók számára a DAC volt, miután a sárga-kékek összecsapásai 66 829 nézőt vonzottak ki a mérkőzésekre, ami átlagban 3173 nézőt jelentett összeségében ez a szám tavaly 2171 néző volt átlagban az összesített mérleg szerint. A DAC mögött a Slovan mérkőzéseit látták a legtöbben 64 900 nézővel, míg a Nagyszombat lett a harmadik 52 003 nézővel összeségében.

Az ősz leglátogatottabb mérkőzése a 11. fordulóban rendezett Nagyszombat és Slovan rangadó volt, amire 9047 néző váltott jegyet, míg a ősz negatív rekordja a 15. fodulóban megrendezett Lipószentmiklós-Aranyosmarót bajnoki volt, melyre csupán 310 néző váltott jegyet.

A csapatok hazai látogatottsága a Fortuna Liga őszi idényében:

Csapat       Nézőszám összeségében    Hazai átlagnézőszám

DAC 1904             42 579                            4731
Slovan                    33 469                           3719
Nagyszombat        28 342                            3149
Besztercebánya    23 980                             2664
Zólyombrézó        18 828                            2092
Szakolca               18 234                             2026
Zsolna                  16 212                             1801
Aranyosmarót      13 158                             1462
Rózsahegy            12 564                            1396
Trencsén               9 999                               1111
Nagymihály          9 371                             1041
Liptószentmiklós   6 286                             698

Jelmagyarázat: a csapat után az összesített nézőszám és a mérkőzésenkénti átlag

TOP 10: A 2022/23-as idény őszi részének leglátogatottabb mérkőzései:
9047 néző: Trnava-Slovan 0-0 (11. forduló)
6625 néző: DAC-Nagyszombat 1-0 (17. forduló)
5350 néző: Besztercebánya-Slovan 0-1 (9. forduló)
5338 néző: Slovan-Trencsén 4:0 (2. forduló)
5201 néző: Slovan-DAC 1-1 (8. forduló)
5032 néző: DAC-Zsolna 5-2 (13. forduló)
4630 néző: DAC-Liptószentmiklós 2-1 (1. forduló)
4507 néző: DAC-Trencsén 1-2 (7. forduló)
4413 néző: DAC-Rózsahegy 1-0 (11. forduló)
4384 néző: DAC-Nagymihály 1-0 (9. forduló)

 A sárga-kékek hazai mérkőzéseit szinte az egész országból látogatják a felvidéki szurkolók, Csallóköztől egészen Ungvidékig, valamint sok néző megfordul Magyarországról, Erdélyből és Délvidékről is. Az utóbbi éveket tekintve, érdemben csak a DAC tudja megtölteni és kihasználni stadionja adottságait, de az utóbbi évekhez képest a koroanavírus után visszaesés tapasztalható a nézőszámok tekintetében, hiszen 2018/19-es szezon őszi felében volt a legmagasabb a MOL Aréna látogatottsága, akkor meccsenként 8445 néző látogatott ki a csallóközi létesítménybe.. A DAC több, mint szórakozás, aki egyszer megtapasztalja ezt a légkört, azt magával ragadja a határtalan szenvedély!

forrás: ujszo.com