Felvidék

Küzdelmes győzelem az év első mérkőzésén


Egy küzdelmes hazai győzelemmel kezdte az évet a bajnokságban is a HC DAC

A cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) szombati játéknapján egyetlen mérkőzést bonyolítottak le. A dunaszerdahelyi sárga-kékek egy korábbról elhalasztott bajnokiját pótolták,  miután hazai közönség előtt a Pilsen együttesét fogadták.

A hétközi sikeres kupamérkőzés után a dunaszerdahelyi lányok a kézilabda-bajnokságban is bemutatkoztak az új esztendőben. A sárga-kékek első ellenele a cseh Pilsen gárdája volt, a találkozót még tavaly halasztották el, így az év elején került pótlásra a mérkőzés. A találkozó első gólját a házigazdák szerezték Pénzes Mónika révén, amire a csehek három góllal válaszoltak és gyorsan fordítottak 3-1-re. A sárga-kékek nem egész egy perc leforgása alatt két gólt is szereztek és egalizáltak. Ezt követően a csehek ismét előnybe kerültek, de a DAC válasza azonnal érkezett és 5-4-re fordítottak. Debre Viktor védencei ezek után kisebb lélegzetnyi előnyhöz jutottak és először került kétgólos előnybe a csallóközi együttes.

Sokáig azonban nem tudta tartani előnyét a dunaszerdahelyi együttes, mivel a csehek kétgólos hátrányukat előbb ledolgozták, majd ismét átvették a vezetést. Mi több a csehek növelni is tudták előnyüket, már három góllal is meglépett a Pilsen. Az első félidő hajrájában a sárga-kékek egy gólra ugyan csökkentetni tudták hátrányukat, de a szünetig nem tudták ledolgozni azt, így egygólos cseh előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

Szünetről visszatérve a dunaszerdahelyiek jól kezdtek és gyorsan fordítani tudtak, sőt a 35. percben már 18-16-ra is vezettek a házigazdák. A Pilsen játékosai azonban nem adták meg magukat és a 39. percben ismételten ledolgozták hátrányukat és 19-19-re kiegyenlítettek. A csehek a 42. percben nagy csatára késztették a csallóközi együttest, miután ismét előnybe kerültek és a 44. percbe két góllal is megléptek. A hazaiaknak komoly erőket kellett mozgósítaniuk a győzelem érdekében, negyedórával a vége előtt 23-23-as döntetlen állt az eredményjelzőn, ami egy izgalmas véghajrát tartogatott. A végére a Pilsen játékosai mintha kezdtek volna fáradni és kijött a két csapat között lévő különbség, hiába küzdöttek hősiesen a cseh gárda a végére elfáradtak. A sárga-kékek pedig kihasználták a lehetőséget és 26-24-es vezetésnél sorozatban négy gólt szereztek, amivel hatgólos előnyre tettek szert Juhos Katáék. A házigazda sárga-kékek pedig ezt az előnyt már nem engedték ki a kezükből, még ha egy nehezen is megszerzett, de a végére egy magabiztos és küzdelmes győzelemmel indították az évet a bajnokságban is Debre Viktorék. Győzelmének köszönhetően a DAC pontszámban beérte a tabella negyedik helyén álló prágai Slaviát, de a sárga-kékek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

MOL Liga, 11. forduló:
HC DAC Dunaszerdahely – DHC Pilsen 32-26 (14-15)

DAC góllövői: Élő Beatrix 8, Juhos Kata 6, Eliška Desortová 6, Natália Némethová 5, Pénzes Mónika 5, Costa Maia de Silva 1, Erika Rajnohová 1

forrás: szurkolo.sk