Felvidék

Távozók Nagyszombatról


Már a télen távozik a Spartak Nagyszombat két felvidéki magyar játékosa

A tavaszi idényre készülő Spartak Nagyszombat a jövő hét elején Máltára utazik edzőtáborba, ahol a Tipsport Kupán is részt vennek a piros-feketék. Az őszi bronzérmes Nagyszombat vezetőedzője 21 fős keretet hirdetett a máltai edzőtáborra, melyből kimaradt a csapat két felvidéki magyar játékosa, akik távoznak csapattól, miután lejár a szerződésük.

Michal Gašparík keretében nem kapott helyet a piros-feketék két felvidéki magyar játékosa, Tumma Gergely és Iván Alex sem. A trnavskyhlas.sk portál megkeresésére a Nagyszombat mestere elmondta, mindkét játékos szerződése nyáron lejár, és a téli átigazolási időszakban mindkét játékosukat elengedik, tehát új csapat után nézhetnek.

"Tumma Gergely védőposztját a tavasszal az ifjabb Marek Ujlakynak kellene betöltenie. Szeretnénk jobban bevonni a csapatba, hogy gyakrabban tudjon beugrani.

Geri szerződése nyáron lejár nálunk, és most lehetővé tesszük a számára, hogy stabilabb tagja lehessen egy másik csapatnak.

Beszéltünk vele, és ő is kifejezte a több játékperc iránti vágyát. Az én vezetésem alatt nem sikerült kezdőjátékossá válnia, de szezon közben mindig bekerült a csapatba, és sokat segített nekünk. Tavaly a kupadöntőben is kiváló meccset játszott.”
- konstatálta a döntés hátterét Michal Gašparík, a Spartak vezetőedzője.

A 22 esztendős feketenyéki védő a Nagyszombat akadémiáján nevelkedett, ahonnan végül bekerült a Spartak felnőttcsapatába. A piros-feketék 2019 nyarán egy szezonra kölcsönadták a Kassának. Tumma 2020 augusztusában debütált a Fortuna Ligában a Nagyszombat színeiben 20 évesen és 5 hónaposan, 2021 júliusában pedig a nemzetközi porondon is bemutatkozott a Spartak színeiben a Sepsi OSK ellen a Konferencia-ligában.

Tumma minden sorozatot tekintve 52 mérkőzésen két gólt szerzett a Spartak színeiben.

„Annak idején hárman igazoltunk át Galantáról a Spartakhoz, de végül csak én maradtam. Egész életemben célokat tűztem ki magam elé, hogy mindig egy lépéssel előbbre lépjek. Az álmom valóra vált, mikor felvehettem a felnőttcsapat mezét. És persze a Szlovák Kupa elnyerése az előző szezonban, olyan sikerélmény volt, amit sok játékos nem lesz képes elérni egész pályafutása során. Hálás vagyok ezért!” - értékelte a Spartaknál töltött időszakot Tumma Gergely.

A Fortuna Ligában őszi bronzérmes Nagyszombat másik felvidéki játékosa Iván Alex is távozik, miután szintén lejár a szerződése a piros-feketéknél.

„Alex szerződése szintén lejár a szezon után, a klub pedig pénzt szeretne kapni érte. Tudom, hogy van érdeklődés a szolgálatai iránt, nagyon értékes futballista. Megjelentek bizonyos lehetőségek Szlovákiából és külföldről is, úgyhogy szerintem új csapatot fog találni.” - nyilatkozta a Spartak mestere a szintén távozó Ivánról.

Iván Alex 2021 nyarán a Szered csapatától igazolt a Nagyszombathoz. A 25 esztendős szélső a tavalyi szezonban Szlovák Kupát nyert a nagyszombati együttessel, összesen 51 mérkőzésen 4 gólt és 4 gólpasszt szerzett a piros-feketék színeiben minden sorozatot tekintve. Iván pályafutása során megfordult a DAC és a Győr akadémiáján is, de játszott Komáromban, Pozsonyligetfalun és a Szered csapatában is.

forrás: szurkolo.sk