Felvidék

Hivatalos: Varga Péter Kassán folytatja


A rivális Kassához igazolt a Komárom felsőtúri középpályása, Varga Péter

A szlovák labdarúgó-bajnokság másodosztályának második helyén telelő FC Kassa is megkezdte a téli felkészülést a tavaszi idényre hétfőn. A keleti együttes nem tétlenkedett a szünetben, és három új játékost is bemutattak a felkészülés első napján.

A feljutásért az Eperjessel nagy csatában lévő FC Kassa hivatalos médiafelületén jelentette be, hogy a Komárom felsőtúri származású középpályása, Varga Péter a keleti gárdánál folytatja pályafutását. A 24 esztendős középpályás komoly erősítés lehet a kassai együttes középpályájának, mivel a felvidéki futballista alapembere volt a komáromi lila-fehéreknek. Varga korábban a Gyirmót és a Puhó csapatában is megfordult.

A tehetséges felvidéki magyar futballista mindössze 17 évesen debütált a szlovák Fortuna Ligában, még a Szenice színeiben 2015 szeptemberében. A Komáromból érkező futballista a jelenleg is futó szezonban 17 mérkőzésen lépett pályára, és két gólt szerzett a KFC színeiben.

A szlovák másodosztály aktuális második helyezettje, az FC Kassa a liga egyik legjobb keretével rendelkezik, amit újabb rutinos játékosokkal erősített meg a klub vezetősége. Varga Péter mellett, mint azt portálunk jelezte, a komoly nemzetközi és hazai rutinnal rendelkező Miloš Lačný is hazatért, és szintén Kassán folytatja pályafutását. A 34 esztendős futballista legutóbb Malajzíában rúgta a bőrt, de korábban több élvonalbeli szlovák klubban is megfordult.

A kassai sárga-kékek harmadik szerzeménye a cseh védő Martin Šindelář, aki a cseh másodosztályú Karviná együttesétől. A 31 esztendős cseh védő közel 200 cseh élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, de a szlovák Fortuna Ligában is futballozott a Liptószentmiklós színeiben.

A kassai klub célja, hogy a klub korábbi sikereihez hasonló eredményeket érjen el, hiszen egykoron Csehszlovákia és Szlovákia leghíresebb gárdái közé tartozott.

Ennek bizonyítéka, hogy 1998-ban Bajnokok Ligája szereplésig jutott a csapat. Az FC Kassa társtulajdonosa a Slovak Sport Development s.r.o, melynek többségi tulajdonosa a magyar Borsodsport Invest Kft., mely az egyik legnagyobb szurkolótáborral rendelkező magyar sportklubot, a DVTK-t is tulajdonolja.

A Kassa hárompontos hátrányban zárta az őszi idényt a keleti rivális Eperjes mögött.

forrás: szurkolo.sk