Felvidék

Szokatlan listavezető az extraliga élén


A Szlovákia legmagasabb osztályú csapatbajnokságában négy lejátszott forduló után változott az éllovas

Hujbert Flórián (zöldben) az Osuské elleni bajnokin is szlovák szövetség játékosaként sakkozott

Szokatlan listavezetője van a sakk Eco-c Extraligának. Szlovákia legmagasabb osztályú csapatbajnokságában négy lejátszott forduló (a mérkőzések egyharmada) után a Csábi Sakk-klub együttese vezeti a mezőnyt, egypontos előnnyel három üldözője – köztük a dunaszerdahelyi csapat – előtt.

Mi történt a tavaly hatodik, nagykürtösi járásbeli újonccal, hogy ilyen jól áll? Jakab Róbert klubmenedzser nyilatkozott erről az Új Szónak:

„Jó érzés, ha ránézek a táblázatra, hiszen vezetünk. Örülök neki, hogy egyelőre miénk az első hely. Megvertük azokat az ellenfeleket – a Liptói Sakkiskolát, a Dubnicát és az Osuskét –, melyeket illett megverni, mert a mezőny végén vannak. Egyedül Zsolnán nem jött ki a lépés, csak döntetlen lett a nyerőesélyeket kínáló párharc – mondta az ezernél alig több lakosú település sakkcsapatának első embere. – Vezetésünkben az is szerepet játszik, hogy szerencsés volt a sorsolásunk, hiszen eddig a gyengébb riválisokkal találkoztunk, a neheze csak ezután következik. Jó a hangulat, a kollektíva, s ez is előnynek számít. Januárban már ütősebb csapatokkal találkozunk: a pozsonyi Slovannal, amely idén nem tartozik a legerősebbek közé, és következik a bajnok Modra elleni mérkőzés is. Éppen a dunaszerdahelyiek mutatták meg az előző fordulóban, hogy ez a gárda is legyőzhető. Biztatom a fiúkat, s mindkét összecsapásra bizakodva állunk ki. Dobogón szeretnénk végezni az évad végén. Nem bajnoki címre gondolok, a harmadik hely elcsípése is bravúr lenne. Erre hajtunk a folytatásban.”

Nyáron annyi változás történt a keretben, hogy Hujbert Flórián szövetséget váltott, a magyarból a szlovákba lépett át, és így nagyobb teret nyitott a külföldi licenccel játszók nevezésére. Csatlakozott csapatukhoz a korponai Gyerpál Adrián is. Mihok Olivér nagymester mellett Sahidi Samir, Sipos István és Hujbert Flórián nemzetközi mesterek, Halak Miklós és Urhegyi Márton FIDE-mesterek, valamint Téglás Balázs, Gyerpál Adrián és Berta Sándor ült ebben a bajnokságban asztalhoz a csábi csapatban.

forrás: ujszo.com